Az EU-nak aggódnia kellene Magyaroszág miatt

Az Európai Uniónak aggódnia kellene a magyarországi jogállamiság eróziója miatt és meg kellene erősítenie a liberális demokrácia védelmét biztosító eszközöket - mondta Michael Roth német külgyminiszter-helyettes a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU).
Napi.hu, 2016. november 8. kedd, 17:12

Az EU-nak van oka aggódnia amiatt, ahogy a magyar kormány a jogállamiságot, a fékek és ellensúlyok hatalmi ágainak elválasztását, valamint a média szabadságát és függetlenségét kezeli - mondta Roth kedden a CEU-n tartott előadásában a Bloomberg szerint. Ezért nehéz lenne tagadni, hogy egy sor olyan fejleménnyel állunk szemben, amelyek kihívást jelentenek az értékeinkkel szemben - fogalmazott.

Az EU 2014-ben létrehozott egy jogállamisági mechanizmust, miután az Európai Bizottsággal szemben fennálló több éves konfliktust követően Orbán Viktor miniszterelnöke deklarálta, hogy egy "illiberális államot" építene olyan nemzetek mintájára, mint Oroszország és Törökország. A mechanizmust a testület ebben az évben alkalmazta először Lengyelországgal szemben, ahol a Jog és Igazságosság pártja (PiS) elkezdte utánozni Orbán politikáját.

Roth szerint ezt a mechanizmust az EU-nak meg kell erősítenie, bár ezt nem fejtette ki, mire gondolt pontosan - írja a Bloomberg.

Az EU-nak nem sikerült a lengyel kormányt meggyőznie arról, hogy vonja vissza azokat a szabályokat, amelyek aláássák az alkotmánybíróság függetlenségét - jegyzi meg a hírügynökség. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, volt lengyel miniszterelnök úgy vélekedett, hogy csak "időpocsékolás" lenne az ügyet magasabb szintre emelni és kikényszeríteni a szavazást Lengyelország szavazati jogainak felfüggesztéséről, miután úgysem lenne meg az ehhez szükséges egyhangú szavazat a tagállamoktól.

A Bloomberg emlékeztet továbbá arra is, hogy Orbán - aki szerint Európa számára jobb lenne, ha Donald Trump nyerné az amerikai elnökválasztást - 2010 óta ellenzéki tüntetések ellenére elfogadtatott egy új alkotmányt is és meggyengítette a végrehajtó hatalomban a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ezen intézkedések között olyanok voltak, mint az alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálása, illetve hatalmának kiterjesztése a média felett.

Emellett Orbán az egyik legrendíthetetlenebb ellenfele Angela Merkel német kancellár úgynevezett nyitott ajtók menekültpolitikájának, népszerűségét pedig a 2018-as parlamenti választások előtt - amelyen a negyedik kormányzati ciklusának elnyerésére pályázik - bevándorlásellenességével sikerült növelnie.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Dakota Summer, 2016.11.09 10:15

@foldnyuzo: Ez a jó bennetek, soha, semmiből nem tanultok, semmi nem térít benneteket észhez. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.11.09 09:41

@pastorius:
Ha ő elvakult az kit érdekel, de milliók nem látnak az orbáni hályogtól.
Volt már arra példa, nem is egy, hogy a pusztulás a halál lebegett egy ország felett mégis értelmetlenül és lelkesen harcoltak egy mocskos hatalomért emberek milliói.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2016.11.09 09:07

@tegnaputan:
ezt sosem fogom megérteni..nem fogom megérteni, hogy amikor a ten magad jogait is megnyírbálják, az miért jó neked?
vagy tényleg ennyire elvakult vagy, hogy ezt sem veszed észre
magnyugtatlak, lesz egy pont, ha így haladunk, hogy belevágnak a te húsodba is
(ugyan már ma is megteszik, sok sok mindennel, pl. a hatalom totál átláthatatlansága, az átláthatatlan kormányzás, a következmények nélküli állam, az új munkatörvénykönyve, a sajtószabadság szűkítése (azaz bizonyos információk el sem jutnak sokakhoz) és még sorolhatnám..
miért jó ez neked? miért jó az neked, hogy pl. effektíve mára mi fnanszírozzuk a teljes élsportot (oktatás és EÜ rovására persze) hogy már az utak nyomvonaláról is orbán egyedül dönt?
miért?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2016.11.09 09:03

Neki Merkel meg a lassan káoszba forduló Németország miatt kellene aggódnia. Szerencsétlen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2016.11.09 08:22

tegnapután
Kettős mérce, a TV székház felgyujtása és megtámadása és 200 rendőr kórházba küldése , majd utána a rendőrség utcai megtámadása a dolgok természetes fideszes rendje, ha nem ők vannak hatalmon, egyébként 6 év eltelt és az EU most jön rá az erdogani diktatura építkezéseire
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html