Mi lesz a családalapítással? - aggódnak a fiatalok

A fiatalok markánsan eltérően látják a családalapítási helyzetüket: az érintettek mindössze negyede számolt be kedvező változásról az elmúlt egy évben, 37 százaléka szerint pedig rosszabbak lettek a körülmények - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.
Domokos László, 2018. augusztus 22. szerda, 11:35

A huszonéves korosztályban alacsonynak mondható a házasodási kedv: a 19-25 éveseknek mindössze 5 százaléka, a 26-29 éveseknek pedig a 31 százaléka él házasságban. A fiatal nők több mint fele, 59 százaléka él párkapcsolatban, a férfiaknak csak a 46 százaléka mondta ezt - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

A 19-29 éves korosztályban markánsan eltérő vélemények születtek a családalapítási körülmények megítélésében, azaz három jól elkülöníthető táborba sorolhatóak a fiatalok. Az érintettek mindössze negyede szerint változott kedvezően a családalapítási helyzet az elmúlt egy évben, míg a fiatalok 37 százaléka szerint rosszabbak lettek a körülmények. Csaknem ennyien (38 százalék) gondolják úgy, hogy nem igazán volt változás az elmúlt egy évben a családalapítás körülményeinél.

A fiatalok ugyanakkor a jövőt pozitívabban látják: 34 százalékuk szerint a következő egy évben javul a helyzet ebből a szempontból. Bár a negatívan gondolkodók aránya soha nem volt még ennyire alacsony, mint jelenleg, 20 százalékuk még mindig úgy érzi, hogy rosszabbak lesznek a körülmények jövőre. A diákok körében jóval nagyobb a pesszimisták aránya, 32 százalékuk számít kedvezőtlenebb helyzetre.

A fiatalok több mint fele (53 százalék) él még együtt a szüleivel, és ez főleg a 19-25 éves korosztályra, valamint a kisvárosokban élőkre jellemző. A diákok döntő többsége szintén nem hagyta még el a családi fészket: 78 százalékuk él a szülőkkel, míg az aktív keresők 43 százaléka élvezi a szülői ház kényelmét. A kutatásból az is kiderül, hogy a szülőkkel való kapcsolatot általában pozitívan értékelik a megkérdezettek, a fiatalok több mint fele kifejezetten jónak vagy jónak találja.

Nagyon sok fiatal találta kevésnek azonban a családra fordítható időt. A megkérdezettek mindössze 42 százaléka tud elegendő időt tölteni a családjával, ez az eredmény az utóbbi 2 év legrosszabb értéke. A kisvárosban élők közül viszont az átlagnál többen tudnak elegendőt időt tölteni a családjukkal.

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait - többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban - vizsgálja a K&H ifjúsági indexe, amely 2018 első negyedévében 15 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2018. március 7. és 21. között történt.

Fotó forrása: StockSnap.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2018.08.22 20:15

A családalapítás, egzisztenciateremtés, lakásszerzés sohasem volt könnyű, ma sem az, de aki törekvő, ambiciózus és tud keményen dolgozni, annak mindez sikerülni fog.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html