Jól kiszúrtak a magyar autósokkal

A forint gyengülése megtette hatását a magyar benzinkutakon: az elmúlt hónapban nem sok európai országban drágult úgy az üzemanyag, mint itthon.
Szász Péter, 2019. szeptember 19. csütörtök, 18:29
Fotó: Getty Images

Az elmúlt hetek igen mozgalmasan teltek az olaj és az üzemanyagpiacon. Szombaton jemeni húszi lázadók dróntámadásokat intéztek két szaúdi olajfinomító ellen. Világszinten ez 5 százalékos ideiglenes kínálatcsökkenést jelentett, a hazai üzemanyagárakat is meghatározó Brent olaj ára hétfőn a korábbi hordónkénti 60 dollár körüli szintekről 69-re ugrott. Azóta kissé megnyugodtak a piacok, jelenleg 65 dollár környékén kereskednek vele.

Ennek hatására voltak olyan félelmek, hogy itthon is jelentős drágulás lesz a kutaknál. Ez a benzin esetében 7, a gázolajnál 5 forintot jelent péntektől, amely bár nem szokványos drágulás, nem is példa nélküli.

Nemcsak az olajár dolgozik a magyarok ellen

Van azonban egy másik tényező is, amely a magyarokat érinti, ez pedig a forintgyengülés. Bő egy hónappal ezelőtt az euró 325 forintot ért, a dollár árfolyama pedig 293 volt. Jelenleg 332,6 és 300,8 forintot kell fizetni értük.

Éppen ezért a Napi.hu megnézte, miként alakult a benzin és gázolaj ára Magyarországon a többi európai uniós országhoz képest augusztus és szeptember közepe között. (Az Európai Bizottság adatszolgáltatásához igazítva az augusztus 19. és szeptember 16. közötti időszakot vetettük össze). Ebben az összehasonlításban a finomítót ért támadás hatásai még nem érződnek.

Minden ország saját devizájában számolva a benzin minden országban olcsóbb lett, kivéve Máltát, ahol nem változott, valamint Magyarországot, ahol 0,34 százalékkal drágult és Ausztriát, ahol 0,65 százalék volt az áremelkedés mértéke. Az üzemanyag árát természetesen számtalan helyi tényező befolyásolja.

A gázolaj ebben az időszakban 18 országban drágult, 10-ben pedig olcsóbb lett. A legmagasabb emelkedést azonban (forintban számolva) a magyar autósoknak kellett elszenvedniük: ez 3,97 százalékot tett ki. Minket Luxemburg (3,78) és Hollandia (3,48) követett.

Beszédes adat továbbá, ha minden ország üzemanyagárát forintra váltjuk és megnézzük, hogy miként változott ez az elmúlt hónapokban. Ha például Ausztriában benzint tankolunk, akkor 2,55 százalékos a drágulás egy olyan ember számára, aki forintban kapja a fizetését, szemben az osztrákok 0,65 százalékos emelkedésével. A dízel egy magyarnak 3,97 százalékkal drágább, egy helyinek 2,04 százalékkal.

A szlovák benzin nekünk 1,58 százalékkal lett drágább, a helyieknek 0,3 százalékkal olcsóbb. A gázolaj 2,74 százalékkal kerül több, míg a szlovákok 0,83 százalékos drágulást kellett, hogy lenyeljenek.

A román benzin ára forintban stagnált, lejben 1,74 százalékkal lett olcsóbb. A gázolajé 3,8 és 1,94 százalékos arányban változott.

A magyar üzemanyag árát egyrészt emeli, hogy a dollárban számolt nyersanyaghoz is drágábban jutunk hozzá, illetve az is, hogy ahogy kitesszük a lábunkat az országhatáron túlra, a pénzünk kevesebbet ér.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sorathul, 2019.09.20 13:53

@Fricibacsi3:
Kétlem, hogy egyáltalán fel akarod fogni mit írok, így békén hagylak.
Sejtettem, hogy csak egy szócső vagy, de meg akartam róla teljes mértékben győződni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2019.09.20 13:43

@Sorathul:
Ha sokallod az itteni benzinárat menj és tankolj drágábban külföldön
MEgadsz egy linket hiteles forrásként aztán annak sem hiszel, csak hajtod a magdét
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sorathul, 2019.09.20 13:23

@Fricibacsi3:
Nem.
Abban nem hiszek, hogy tudod egyáltalán mi tartozik "üzemanyag" címszó alá.
Dízel smafu? Forint folyamatos gyengülése az Euróhoz szintén? Az, hogy átlagjövedelemből mennyit vásárolhatunk országonként?
De egyértelmű számodra, hogy milyen olcsó... Szerintem egyáltalán nem ilyen egyszerű.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2019.09.20 12:39

@Sorathul:

Saját linked által megadott adatoknak sem hiszel?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2019.09.20 12:37

@Suzywong:

Melyiket választanád?
Ausztria 411,931 Ft
Horvátország 429,972 Ft
Csehország 414,938 Ft
Románia 390,883 Ft
Szerbia 420,951 Ft
Szlovákia 441,999 Ft
Szlovénia 420,951 Ft

Forrás:
Sorathul által megadott link
https://www.cargopedia.hu/eur%C3%B3pai-%C3%BCzemanyag-%C3%A1rak
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html