Cafeteria 2019 - Megdöbbentek a munkavállalók

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma azonnali összehívását indítványozza a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy a cafetéria kapcsán tervezett változásokról érdemi konzultáció folyhasson.
K. Kiss Gergely, 2018. június 21. csütörtök, 09:45

Tiltakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a cafetéria keretében nyújtható egyes juttatások adómentességének megszüntetése miatt. A konföderáció azzal sem ért egyet, hogy a rendszer egyetlen kedvezményesen adózó eleme a SZÉP-kártya marad - olvasható közleményükben.

Korábban a Fidesz-kormány döntött úgy, hogy a kulturális és sportrendezvényekre biztosított belépő, a diákhitel támogatása, illetve a lakáscélú hitelek törlesztéséhez nyújtott juttatás, a mobilitási célú lakhatási támogatás - albérletidíj-hozzájárulás -, a munkába járás költségtérítése adómentes legyen. Az adótörvények módosításával most mindezt semmissé tehetik.

A MASZSZ nem vitatja, hogy a béren kívüli juttatások adómentessége vagy kedvezményes adóztatása a munkaadókat a cafetéria keretében nyújtott juttatások bővítésére ösztönözte. Másfelől a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére a cégek egy része már eddig is úgy reagált, hogy visszafogta a cafetériát, tehát a munkavállalók reáljövedelme csak kisebb mértékben nőtt.

A tervezett intézkedések hatására a béren kívüli juttatások - a SZÉP-kártya kivételével - megszűnhetnek, és az ezekre szánt összeget a munkaadók legfeljebb beépíthetik a fizetésbe. Így azonban ez a pénz adóköteles jövedelemmé válik, és az érintett dolgozók a korábbi összegnek esetleg alig több mint a feléhez juthatnak hozzá.

A konföderáció álláspontja szerint ez így elfogadhatatlan. A MASZSZ követeli, hogy az adózási szabályok tervezett változásával összefüggésben vizsgálják meg, miként lehetne a jövedelmeket terhelő adókat és járulékokat úgy mérsékelni, hogy a munkavállalók ne kerülhessenek a hatályos szabályokhoz képest kedvezőtlenebb helyzetbe.

A MASZSZ a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma azonnali összehívását indítványozza, hogy a tervezett változásokról érdemi konzultáció folyhasson.

HOZZÁSZÓLÁSOK