Csaba László: az IMF nem kemény tárgyalópartner

Ha megszületik a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és Magyarország között a hitelmegállapodás, akkor az unió is megengedőbb lesz, így nem biztos, hogy minden vitás kérdést most kell tisztáznunk - mondta Csaba László közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában.
portfolio.hu, 2012. július 26. csütörtök, 08:35
Fotó: Napi.hu

Erős érvek szólnak a mellett, hogy jobb megállapodni, mint nem megállapodni - mondta az InfoRádiónak Csaba László, aki szerint a kormány tisztában van azzal, hogy a megegyezés a kockázati tényezők jelentős csökkenésével járna és megnyugtatólag hatna a beruházókra. Magyarország azonban Ciprustól, Spanyolországtól és Romániától eltérően jelenleg nincs kényszerhelyzetben, így nem mindegy, hogy mik a megállapodás feltételei - tette hozzá a közgazdász.

Egy háromnapos találkozón elsősorban a problémák felmérése, a megoldandó kérdések köre és a tárgyalási pozíciók lefektetése történik, az érdemi tárgyalások majd csak augusztusban-szeptemberben zajlanak - emelte ki az egyetemi tanár.

Az Európai Bizottság álláspontja az, hogy van elég bajuk (bankunió, költségvetési unió, stabilitási mechanizmus, spanyol bankmentés), ha eggyel kevesebb van az asztalon, az nem jelent gondot. Meg kell állapodni, de nem biztos, hogy minden vitás kérdést a hiteltárgyalás kapcsán kell végigbokszolni - fogalmazott Csaba László, aki szerint éppen ezért az unió részéről megengedő magatartást vár a tárgyalásokon.

Az IMF-fel nagyjából két nap alatt meg tudunk egyezni, a Valutaalap nem kemény tárgyalópartner - tette hozzá a közgazdász, kiemelve, hogy a Széll Kálmán-tervben felvázolt makrogazdasági pálya és szerkezeti intézkedések kielégítik azt a követelményrendszert, amely alapján az IMF egy sor országnak már biztosított hitelt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sumynona, 2012.07.27 11:48

@ZalanIvan: a közgazdaság nem egzakt tudomány, van aki így gondolkodik róla, van aki úgy. Azért mert az ő véleménye a jobboldaléhoz áll közelebb nem nevezném bérmorgónak A véleményét alá szokta támasztani, és ha nem egyezik a kormány véleményével, azt is elmondja.
Ahogy olvasgattam itt a reakciókat, kommunistázás nem gyakoribb/divatosabb az orbánisztánozásnál, és a 2/3-adozásnál.És azért annyira lehetne tisztelni mindenkit, hogy nem "ez", hanem "ő"...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ZalanIvan, 2012.07.26 09:23

Érdekes szakember ez is. Annyira hiteles, mint mondjuk Giró-Szász politológus volt korábban. Bent ült, mint elemző szakember, aztán hirtelen kormányszóvivő lett. Nekem inkább bérmorgónak tűnik ez is.
Mielőtt bárki lekommunistázna, - mert ez itt igen divatos dolog - természetesen van ilyen példa a másik oldalon is. Nem is egy. Azok is csak bérmorgók.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

wizes, 2012.07.26 08:44

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html