Döntés született az aszfaltügyben - dőlhet a pénz

A BruxInfo értesülései szerint az Európai Bizottság meghozta az aszfaltügyben felfüggesztett kifizetések felszabadításáról szóló döntést, miközben folytatja a vizsgálódást a 2014 és 2020 közötti forrásfelhasználás irányító és ellenőrző rendszerét, valamint a közbeszerzés terén beazonosított egyes, versenykorlátozás-gyanús gyakorlatokat illetően.
Napi.hu, 2016. október 17. hétfő, 21:18
Fotó: Napi.hu

Az Európai Bizottság végleg eltörölte az aszfaltügyben érintett kifizetéseket felfüggesztő határozatot, megnyitva az utat első körben 573-700 millió euró közötti összeg kifizetése előtt - értesült a BruxInfo megbízható forrásból. A felfüggesztést megszüntető döntést még múlt pénteken fogadta el a testület, miután arra a következtetésre jutott, hogy a magyar fél hiánytalanul végrehajtotta a kifizetések felújításához szükséges intézkedéseket.

A 70-80 közúti projektet érintő befagyasztás, amit a versenykorlátozónak minősülő aszfaltszállítási pályázati kiírások miatt rendeltek el, 2013 vége óta volt érvényben, tehát a döntéssel egy közel hároméves pénzügyi vita juthat nyugvópontra.

A felek idén májusban állapodtak meg a szabálytalanságok miatt elrendelt pénzügyi korrekció mértékéről, aminek összege a BruxInfo értesülése szerint 111 millió euró, de várakozások szerint végül, a még elmaradt számlák benyújtása után 160 millió euró körül állapodhat meg. A felszabaduló és pénzügyi korrekcióval csökkentett összeg pedig eredetileg 573 millió euró volt, de ez egyes információk szerint időközben 700 millió euróra nőtt, és ez még nem is feltétlenül a végleges összeg.

A kifizetések blokkolásának megszűnése után a 2007 és 2013 közötti magyar abszorpció mértéke számottevően közelíthet a maximális 95 százalékos szinthez. Azért nem a 100 százalékhoz, mert a teljes támogatási keret 5 százalékát a 2017. március 31-i zárásig visszatartják. A magyar pénzfelhasználási ráta jelenleg 91,4 százalék körül van.

A BruxInfo forrásaink ugyanakkor azt is tudni vélik, hogy az aszfaltkifizetések felszabadítása nem jelenti azt, hogy sikerült volna eloszlatni a bizottságnak a 2014 és 2020 közötti magyar pénzfelhasználási rendszerrel kapcsolatos aggodalmait. A regionális politikai főigazgatóság folytatja a hazai irányító és ellenőrző rendszer értékeléséhez szükséges adatok gyűjtését, és a közbeszerzés terén beazonosított bizonyos gyakorlatokat is tovább vizsgálja.

Lázár szerdán Brüsszelbe megy
Szerdán Brüsszelben tárgyal Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter - aki ezt a múlt heti kormányinfón is megemlítette. A programjában a Bruxinfo szerint egyelőre egy Maros Sefcovicssal, az energiaunióért felelős bizottsági alelnökkel folytatandó megbeszélés szerepel. Corina Cretu regionális politikai biztos jelenleg Ecuadorban tartózkodik, így a magyar miniszter legfeljebb a regionális politikai főigazgatóval találkozhat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Dakota Summer, 2016.10.19 18:21

@foldnyuzo: Reménykedj csak, trollocska. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.10.19 17:56

@lauda:
Mi bajod van, azok vagytok amik Európa szégyenei. Ki nem tesz Európában a NEMetekre, majd kivágnak onnan. Szerencsére Európa liberális és toleráns, nem büntet még. Kímélik a népünket, nem Orbánt és tolvaj bandáját.
Érvénytelen népszavazás után győzelmet hazudni ez olyan orbáni módi. Attól az még bukás.
Nem baj, kifejezetten örülök Orbán új arab szomszédjának. A szegény migráns veszélyes, a gazdag nem!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2016.10.19 17:40

@foldnyuzo: Hiába vinnyogsz nyüszítesz , csörgeted a láncaid, mint egy megveszett korcs ,úgyhogy hátrább az agyarakkal.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.10.19 12:26

@lauda:
Amúgy veszett kutya vagy, de nem te vagy az egyetlen akit végre ajánlatos lesz megfékezni, míg nagyobb bajt nem okoz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.10.19 12:24

@lauda:
Te ebben nagyon tévedsz. Az átlag magyar még nem látott fekete, vagy barna bőrű idegen országból embert a valóságban, fogalma nincsen hogy mit várhat tőle.
Mit hall Magyarország kormánya szócsöveitől, mit olvas a plakátokon? Azt hogy gyilkolnak erőszakolnak és más bűnöket követnek el.
No ez az uszítás, félrevezetés és a náci időkre emlékeztető gyűlöletkeltés. Mindezt Magyarország kormánya mozgatja a 21.-k század elején.
Szégyen és gyalázat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html