Döntöttek a fővárosi forrásmegosztásról

Elfogadta az idei forrásmegosztásról szóló rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés 21 igennel, három nem szavazat ellenében, hat tartózkodás mellett - írja az MTI.
, 2018. január 24. szerda, 11:27

A törvény szerint a megosztott bevételekből a fővárosi önkormányzat részesedése 54, a kerületeké 46 százalék. Ennek alapján a kerületi önkormányzatokat összesen 118,7 milliárd, a fővárosi önkormányzatot 139,7 milliárd forint illeti meg a tervek szerint 2018-ban.

A főváros tavaly év végén 8,8 milliárd forintos többletbevételre tett szert, amelyből 4 milliárd forint a kerületeket illeti - mondta el Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a vitában.

Igazságtalannak a Budapest és a kerületei közötti forrásmegosztás, mivel nincs tekintettel arra, hogy a főváros elvesztette oktatási és egészségügyi feladatai többségét - mondta el az MSZP-s Tóth József, a XIII. kerület polgármestere.  A fideszes Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere szerint ugyanakkor a forrásmegosztás meghatározásánál nincsenek tekintettel olyan feladatokra, amelyeket a főváros már nem lát el.

A közgyűlésen döntöttek arról is, hogy Tarlós István polgármester tárgyaljon a kormánnyal a Bálna eladásáról.

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK