Jenei Zoltán azt mondta, hogy több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben, ennek a csoportnak a nagy része elfogadta az új szerződését. Az arány akár még 96 százalékig is felmehet - vélekedett az MTI szerint.

Az országos kórház-főigazgató azt hangoztatta: ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is.

QP | Quality Placement

Azt mondta, hogy

bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni is fog.

Nyilatkozni vasárnapig kellett, az új törvény szerinti foglalkoztatás hétfőn kezdődött - közölte Jenei Zoltán.

Kiemelte, hogy a tárgyalásokon sok kérdés, aggály fogalmazódott meg. Ezeket folyamatosan gyűjtik, egyeztetve a kórházi vezetőkkel. Nyitottak gondolkodni arról, hogy a következő időszakban miként tudnak még többet tenni a minőség javításáért.

Az országos kórház-főigazgató azt mondta, tiszteli azon egészségügyi dolgozókat, akik ebben a nehéz időszakban is vállalták, hogy maradnak az állami szférában.

Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás

- jelentette ki Jenei Zoltán.

Megjegyezte, hogy vannak olyan kisebb városi kórházak, amelyekben egy-egy területen nagyobb létszámban nem írták alá az új szerződést, ezeken a helyeken átcsoportosítással biztosítanak majd megfelelő körülményeket.

A 110 ezer egészségügyi dolgozó alá nem író 5 százaléka 5500 főt jelent az eddig is nővér és orvoshiánnyal küzdő egészségügyben. A szakdolgozó hiány Budapesten 30 százalékos, az orvoshiány szakmánként eltérő. A távozók megoszlásáról megkérdeztük az okfőt, amint válaszolt, frissítjük cikkünket.

A biztosan távozók létszám szerint 2-3 megyei kórház teljes egészségügyi személyzetét jelentheti - kalkulál Facebook-oldalán Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.

Kunetz szerint hosszabb távon figyelembe kell venni azt is, hogy akik most maradtak, amennyiben átverik őket, ahogyan ezt már többször megpróbálták az elmúlt hónapokban, menni fognak.

A szegedi klinika orvosai például eleve záradékkal írták alá a szerződést, amelyben kikötötték, hogy amennyiben május 31-ig nem sikerül megállapodni a vitás kérdésekben, tömegesen felmondanak.

Neuralgikus pont az önként vállalt túlmunka területe, amit Kunetz szerint a jövőben tömegesen nem fognak vállalni. Ez pedig baj, hiszen magát az ügyeleti rendszert az önként vállalt túlmunka tudta fenntartani, ami most nem lesz - írja a szakértő, aki hosszabb távon nem tartja működőképesnek a rendszert.  Osztályok, kórházak nem feltétlenül szakmai indokoltság alapú bezárását előre vetítve.

Kunetz egy korábbi posztjából kiderült, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház már bejelentette, nem tudják vállalni a gasztroenterológiai és vérző ellátást, és a peremterületek mellett a XVIII. kerület általános belgyógyászati ellátását sem, mert az egyik belgyógyászati osztályon 20 százalék volt az alá nem írók aránya, a 15 orvosból csak 3 írta alá a március elsejétől érvényes szerződését, így a másik két osztályra extrém teher hárul. A kórház főigazgatója a Nemzeti Népegészségügyi Központnál bejelentette: az osztály működésképtelenné vált.