Egy csapásra véget vetnek az óvodai trükközésnek

Az Emmi rendeletmódosítással igyekszik bezárni az óvodai átjelentkezéssel való népszerű trükközést - írta a hvg.hu.
Napi.hu, 2015. június 20. szombat, 07:06
Fotó: Napi.hu

Szeptember 1-jétől a kormány bezárná azt a kiskaput, amelyet kihasználva a szülők eddig az óvodás korú gyereküket a nekik jobban tetsző intézménybe járatták. Az óvodáztatás előtt ugyanis sokan egyszerűen átjelentették a gyereküket olyan baráti vagy családi ingatlanba, amely a nekik szimpatikusabb óvoda körzetében van - írta a portál.

Az Emmi rendeletmódosítása - amelyet a Magyar Közlönyben jelentettek meg - idén ősszel már megszabja, hogy a gyerek lakcímeként feltüntetett ingatlannak azonosnak kell lennie azzal, amelyet otthonául használ, és amely a lakcímnyilvántartásban lakóhelyként vagy tartózkodási helyként szerepel, már beíratkozást megelőzően legalább három hónappal is. (Gyakorlatilag tehát ideiglenesen bejelentett lakcímmel nem játszható ki a rendszer.)

Ha ez nem teljesül, vagy "ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik", akkor az óvodavezetőnek be kell kérnie a szülőtől a területileg illetékes védőnő nyilatkozatát. Ha ez sem történik meg, akkor családlátogatást tehet a szülőknél az óvodavezető, vagy az óvodafenntartó által küldött bizottság. Ha három ilyen kezdeményezésből a szülő egyszer sem teszi lehetővé a családlátogatást, úgy akként veszik, hogy a gyerek valójában nem lakik az adott címen, és megtagadhatják a felvételét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix, 2015.06.21 14:33

@matolcsy:

Jön velük a rüh, meg a tetű!
Az óvodába kényszerítést követnie kell a könyörtelen, kíméletlen szigornak a közegészségügyi előírások putriban való betartását illetően.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.06.21 12:50

Deviáns minden közösségben van. A steril közösség nem jó mert nem a való élet tükre. Az sem jó mikor a deviánsok vannak többségben.
Lehet újgazdag, zsidó, kínai, egyházi óvodába kerülni.
Lehet nem beoltani a gyereket mert olyan a közösség. Ott majd ne csodálkozzanak a járványoknál.
Az a baj amikor pl. egy deviáns cigány közösségbe kényszerítik Szabolcsban a normál szülők gyerkeit. Most még törvénnyel is diszkriminálják őket...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ezusthaju, 2015.06.21 12:18

@schnoller:
Nem a nyílt napon fog eldőlni. De a szülők beszélgetnek, információáramlásnak ezer módja van. Azok azi ntézmények ahol a nevelők nem megfelelőlek igenis szoruljanak háttérbe. Ennek az államilag ellenörzött és kötelezővé tett rendszernek egy értelme van, az agymosás már ebben a korban elkezdődjön. Majd jönnek a polgármestert éltető műsorok és a többi hasonló gusztustalan politikai megnyilvánulás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

schnoller, 2015.06.21 12:14

@nemvagyok1: Erre csak annyit tudok mondani, hogy ha ezeket tartod fontosnak a gyerek fejődéséhez akkor nem irigylem a gyerekedet! A romatelep eléggé rasszista volt, mondjuk a kocsmában igazad adok. Nehogy az óvodás gyerek a csendes pihenő helyett a kocsmában kössön már ki!
De megértelek "a legjobbat a te gyerekednek" de mi lesz a többi gyerekkel?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemvagyok1, 2015.06.21 12:08

@matolcsy:
Az óvoda feladata a közösségbe szoktatás, közösségi viselkedések, alapvető együttélési normák megtanítása és nagyon nem mindegy az, hogy ez hogyan, milyen körülmények között történik.
Ezt a szülők a fejük tetejére állva sem tudják végrehajtani, mivel otthon nem adott az alapvető feltétel: a közösség.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html