Ennyivel nőhet az orvosok fizetése

Havonta mintegy nettó 270 ezer forint lehet a fiatal szakorvosok minimálbére 2016. január elsejétől - közölte Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár az M1-en.
MTI, 2015. június 25. csütörtök, 08:36
Fotó: Napi.hu

Zombor Gábor elmondta: problémát jelentett, hogy a rezidenseknek a szakvizsga letétele után már nem járt ösztöndíj, emiatt jelentősen csökkent a fizetésük. Ezt orvosolja az a rendelkezés, amely 2016 január elsejétől legalább öt évig havi 151 ezer forint plusztámogatást biztosít a fiatal szakorvosoknak. Ez azt jelenti, hogy körülbelül havi nettó 270 ezer forint lesz a szakorvosi minimálbér - hangsúlyozta ki az államtitkár.

Hozzátette: a rezidenseket oktató orvosok havi bére is nő, ők rezidensenként 50 ezer forintot kapnak majd.

Zombor Gábor az újdonságok közül kiemelte, hogy az állam a rezidensképzés teljes költségét magára vállalja júliustól, vagyis nem a kórházaknak kell a rezidensek bérét és a képzés költségeit fizetniük, ami éves szinten mintegy négymilliárd forint. Ez az összeg a kórházaknál marad majd, így például jövedelempótlásra is fordíthatják - fűzte hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.06.25 10:51

Ez azt jelenti, hogy körülbelül havi nettó 270 ezer forint lesz a szakorvosi minimálbér - hangsúlyozta ki az államtitkár....


..900 euró ,nettóban ...,mennyi a lengyel kezdő orvosi bér nettóban az állami szektorban ??..vagy a cseh ,vagy a román vagy a Felvidéken ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html