Érdekes vendéget fotóztak le a Parlamentben - korábban nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették

Zaid Naffa, az Orbán-kormány kedvenc jordán üzletembere kedden vendégként, a karzatról nézte végig az országgyűlési képviselők eskütételét. Az egykori tiszteletbeli konzul azért nem kapott magyar állampolgárságot, mert a szakhatóságok nemzetbiztonsági kockázatként jelölték meg.
Szabó Dániel, 2018. május 8. kedd, 13:02

A Lehet Más a Politika (LMP) párt képviselője, Demeter Márta szúrta ki, hogy Zaid Naffa a Parlament karzatán ült kedden az Országgyűlés megalakulásakor, a képviselők eskütételekor. A jordán származású üzletember korábban a közel-keleti állam magyarországi tiszteletbeli konzulja volt.

A 24.hu feleleveníti, hogy testvére Oszama Naffa a keleti nyitás zászlóshajójának tekintett Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. arab országokért felelős kereskedelmi igazgatója, majd Magyarország nagykövete lett az Egyesült Arab Emirátusokban, Tarik pedig Jordániában tiszteletbeli magyar konzul.

A portál emlékeztet rá, hogy az FBI által körözött Gaith Pharaonnal együtt adott be kérelmet, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot. Míg előbbi kérvényére Áder János köztársasági elnök mondott nemet, addig Zaid Naffa a Terrorelhárítási Központ átvilágításán akadt fenn a kockázatok miatt. Demeter Facebookra feltöltött fotójánál kitért rá, hogy az indoklás szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Kedden alakult meg a rendszerváltás utáni 8. magyar Országgyűlés, melyben a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kétharmados többsége van. A Parlament épülete előtt néhány száz ember tüntet.

A fotó forrása: Demeter Márta/Facebook

HOZZÁSZÓLÁSOK