Erős mondat Gyurcsánytól az elmúltnyolcévről

Az elmúlt hét év sokkal szörnyűbb volt, mint az azt megelőző nyolc.
Papp Zsolt, 2017. március 21. kedd, 18:38
Fotó: Napi.hu

Eljött a változás időszaka, "az ország változásért kiált" - jelentette ki a jövő évi választásokra utalva a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Debrecenben - írja az MTI.

Gyurcsány Ferenc országjáró körútja első állomásán azt mondta: az elmúlt hét év sokkal szörnyűbb volt, mint az azt megelőző nyolc, amire olyan sokat hivatkozik a jelenlegi kormányzat.

A DK és ő maga is azért küzd, hogy bebizonyítsa: lehet nyugodt országot létrehozni, mert "sokak számára ez nem élhető ország" - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ezt-neked, 2017.03.22 20:32

@tegnaputan: ""Hiába na, ennyire vagytok képesek! Hazudozni, mellébeszélni, terelni! "
Igen, ennyire vagytok képesek!"

Bizony-bizony csicska jobber, továbbra is csak ordas módon hazudozol, mert némi apróságot szerintem "szándékosan" elfelejtettél megemlíteni a HVG cikkéből, amelyből egyértelműen kiderül. hogy majd a Magyar NYOMOZÁSNAK kell megállapítania a tényleges kárösszeget!

"Az OLAF az Európai Bizottságtól függetlenül működő ellenőrző testület, nyomozati jogköre annyiban van, hogy hozzáférhet egyes iratokhoz, ám közvetlenül az ügyészséghez nem fordulhat. Mindössze javaslatot tehet ? ez történik ebben az anyagban is ?, a számokat pedig az Európai Bizottság vonatkozó útmutatása alapján számolta ki. A magyar illetékes hatóság ezek után dönthet arról, hogy feljelentést tesz-e. Európai ügyészség hiányában ezek után az ügy a magyar nyomozókhoz, majd esetleg a magyar ügyészséghez, bírósághoz kerül, végső soron ezek döntenek a büntetőeljárásban."
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2017.03.22 20:11

@Ezt-neked: " 1: 166 milliárdról van szó!!"
Ejha, micsoda mentség! Nem 170 milliárdot loptak el, hanem "csak" 166 milliárdot!

"2: 166 milliárdnyi szerződésállomány érintett, de azt még senki nem tudja, hogy ebből mennyi a törvénytelen rész!"
"Azok a szerződések, amelyekben szabálytalanságokat találtak, a 452 milliárd forintos beruházás nagyjából 60 százalékát, 272,8 milliárd forintot érintik. A szabálytalanságok összesen 166 milliárd forint kárt okoztak." (HVG)

"Hiába na, ennyire vagytok képesek! Hazudozni, mellébeszélni, terelni! "
Igen, ennyire vagytok képesek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.03.22 19:39

Mindenről az elmúttnyócév tehet!!! Ja, még csak hét..?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ezt-neked, 2017.03.22 19:20

@tegnaputan: "170 milliárdos lopásról? Igen csak egy!"

Hazudsz csicska jobber, többszörösen is, 1: 166 milliárdról van szó!!! 2: 166 milliárdnyi szerződésállomány érintett, de azt még senki nem tudja, hogy ebből mennyi a törvénytelen rész!
Hiába na, ennyire vagytok képesek! Hazudozni, mellébeszélni, terelni! A 2010 óta elsíbolt több ezer milliárdnyi eltűnt pénzről meg meg hallgatni, nem kicsit, hanem nagyon, mint ha meg sem történt volna!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2017.03.22 19:00

@Ezt-neked: "szerinted csak az az 1 Olaf jelentés létezik?"
170 milliárdos lopásról? Igen csak egy!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html