A jövő héten kedden hozza nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a részletes tájékoztatását az államháztartás központi alrendszerének november végi helyzetéről. A hónap elején közölt előzetes adatok szerint az idén novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere, az első tizenegy havi hiány pedig 970,7 milliárd forint volt. Novemberben mintegy 304 milliárd forint uniós bevételt számolt el a költségvetés, míg az egyes adóbevételek 665 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit. Az adatközléskor hangsúlyozták, hogy az európai uniós módszertan szerint számított hiánycél az idei év végére változatlanul a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka, de az NGM arra számít, hogy értéke akár ennél alacsonyabb is lehet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán teszi közzé a külkereskedelmi termékforgalom tízhavi adataira vonatkozó második becslését. Az első becslés szerint az idén január-októberben a kiviteli többlet 6,765 milliárd euró volt és ezzel tíz hónap alatt 491 millióval túllépte a 2014-ben tizenkét hónap alatt elért 6,274 milliárd eurót. Az export euróban számolt értéke 7,4 százalékkal, az importé 5,8 százalékkal haladta meg a tavaly első tízhavit. Októberben a kivitel 8,4, a behozatal 4,3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. A havi kereskedelmi aktívum 603 millió euró volt, 320 millióval több, mint egy évvel azelőtt. Elemzők az idén 7,5 milliárd eurót is meghaladó külkereskedelmi többletre számítanak.

Az év utolsó hetében, karácsony és szilveszter között már nem jelennek meg makroadatok.