Erre vágynak a magyar nők?

Dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-en.
MTI, 2017. január 14. szombat, 10:23

A 2014-es 47 ezer után tavaly az előzetes adatok szerint már mintegy 70 ezren kérték ezt a családtámogatási formát.

Nem az a lényeg, hogy egyre többen mennek vissza dolgozni a gyereknevelés mellett, hanem az, hogy megadták a választás szabadságát a szülőknek - mondta az államtitkár. Még 2014-ben, a bevezetés előtt, ha az anya gyedről, gyesről visszatérve teljes állásban dolgozott, akkor nem kapott sem gyedet, sem gyest.

Felszámoltak egy igazságtalan helyzetet is. Korábban ugyanis ha három éven belül több gyerek is született, akkor csak a legkisebb után kapott a család támogatást, ezzel gyakorlatilag büntették azt, ha valaki három éven belül több gyereket is vállal.

HOZZÁSZÓLÁSOK