Erről tárgyalt Varga a Világbankkal

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság magyar országjelentéséről, Magyarországnak az exportpiacok bővítése céljából a Világbank-csoport fejlesztési programjaiba való bekapcsolódásáról folytatott megbeszéléseket pénteken Washingtonban Varga Mihály.
MTI-Eco, 2015. április 18. szombat, 08:47
Fotó: Napi.hu

A nemzetgazdasági miniszter, aki az IMF és a Világbank tavaszi közgyűlésén vesz részt, az MTI-nek kijelentette: a tanácskozás alkalmat adott arra, hogy hozzájáruljon Magyarország számára fontos ügyek előmozdításához. A tárcavezető Costas Christouval, az IMF misszióvezetőjével tekintette át a valutaalap legutóbbi magyar országjelentését. "Azt kell mondanom, hogy régen született ilyen kedvező jelentés az IMF részéről az országról, ezért véleménykülönbségünk sem volt" - fogalmazott Varga Mihály.

Elmondta, hogy Pierre Moscovici európai adóügyi biztossal folytatott egyeztetésén kifejezésre juttatta: a magyar kormány "messze nem érzi úgy", hogy az Európai Bizottság most készülő magyar országjelentése visszatükrözi azt a pozitív gazdasági előrelépést, amelyet az ország az elmúlt két évben mutatott fel.  "Miközben korábban az EB őszi vagy téli országjelentése kedvezőbb volt, most úgy érezzük, hogy a kedvező tények, adatok nem köszönnek vissza" - mondta.

A nemzetgazdasági tárca vezetője az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési operatív program kifizetéseinek Brüsszel általi felfüggesztése a megbeszélésen nem került szóba.

Karin Finkelstonnal, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Financial Corporation, IFC) alelnökével és Franciscus Godtsszal, a Világbank Magyarországot is képviselő országcsoportjának vezető igazgatójával tárgyalva Varga Mihály kifejezte Magyarország törekvését, hogy a most megnyíló finanszírozási keretekből minél nagyobb arányban részesüljön.

"Nekünk az a fontos, hogy Magyarország ne passzív figyelője legyen csak a különböző fejlesztési programoknak, hanem azok haszonélvezője is tudjon lenni" - jelentette ki. Hangsúlyozta: a magyar kormány elkötelezett aziránt, hogy az exportpiacok bővítése érdekében ezekben a beruházásokban részt vegyen, ennek jegyében fog csatlakozni az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB) is. Ugyanígy, üzleti megközelítésben kíván részt venni a Világbank-csoportnál működtetett különböző alapokban, amelyek elsősorban a mezőgazdaság, az egészségügy és a vízipar területén jelenthetnek kapcsolódási lehetőséget a magyar exportáló vállalatoknak.

Szavai szerint a Világbank-csoporton keresztül segíti Magyarország globális szintű érvényesülését az Eximbank által most aláírt, 50 millió dolláros befektetői csatlakozás az IFC egymilliárd dolláros összértékűre tervezett pénzügyi növekedési alapjához. A magas hozamú fejlődő és feltörekvő piacokon történő befektetéseket célzó alapokhoz Magyarország az IFC-vel, valamint japán és kínai befektetőkkel együtt társul, összesen 345 millió dollár értékben. Az erről szóló dokumentumokat Varga Mihály szombaton írja alá Jin-Yong Cai-jal, az IFC vezérigazgatójával.

"AZ IFC által kezelt pénzügyi alap a kedvező pénzügyi megtérülés mellett a feltörekvő piacok jobb megismerését és a hazai cégek exportlehetőségeinek bővítését jelenti majd" - mondta.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matolcsy, 2015.04.18 14:55

Az imf sohasem adott olyan kedvező és jó minősítést Magyarországnak mint most.
Fáj is ez a szociknak akik csak negatìvumot kaptak főleg a "szakértő" Bajnai aki úgy el futott mint Demszky.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.04.18 14:46

Nem is értem,hogy az IMF nem pozitívként kezeli a szomorú tényeket.
VIKTOR naponta hazudja ,hogy az adósság nem nő hanem csökken. Az IMF pedig régi matek szerint számol a 2010 utáni idöszakban következő képpen.::::
A 2010-es kormányváltáskor az adósság 19 933 milliárd ft volt VIKTOR helyesen államosított 3 000 milliárd ft MANYUPOT és az államiba irányította szintén HELYESEN a évi 400 milliárdos járulékot és ezek után a 2015 április 3-ik adósság 24 846 milliárd .
Nem tudja az IMF értékelni .hogy a 2011 es IMF 4 %-alatti hitelt részben a 7,875 %-os kamatozású 30-éves USD alapú devizakötvényből fizette.
Nem látja a IMF a PAKS 2 azon előnyeit amit a kormány lát.
Azt is másként látja hogy csökken a kamatfizetés 2010-ben 1 203 342,9 millió ft volt és 2014 ben 1 345 900,0 millió lett ,VIKTOR erre azt mondja csökkent az IMF pedig növekedést lát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Caleidos, 2015.04.18 09:12

Lélektani hatás.

Dicséret az IMF-től, a Kormány pedig még inkább igyekszik az IMF kedvébe járni, holott éppen az IMF miatt jutottunk ilyen rossz gazdasági helyzetbe. Az összes ,,adósságunk" vitatása praktikusabb dolog lett volna.

Ami késik, nem múlik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html