Áfacsökkentésre kényszerülhet a magyar kormány

Az Európai Parlament képviselői támogatták az áfaszabályok reformjának jó részét, köztük azt, amely szerint 25 százalékban maximálnák a tagállamokban az általános forgalmi adó kulcsát - közölte szerdán az Európai Parlament sajtószolgálata.
Szabó Zsuzsanna, 2018. október 3. szerda, 17:58
Fotó: Shutterstock

Az uniós parlament két jogszabálytervezetről szavazott: az egyik az egységes piacon belüli kereskedelmet egyszerűsíti, elsősorban a kis- és középméretű vállalkozások számára, a másik - amelynek jelentéstevője Szanyi Tibor magyar szocialista képviselő - egyértelműbb áfakulcs-rendszert hozna létre. Az EP az első tervezetet 536 támogatással, 19 ellenében és 110 tartózkodás mellett, míg a második javaslatot 536 támogatással, 87 ellenében és 41 tartózkodás mellett szavazta meg.

Mindkét tervezet a teljes áfarendszer-reform részét képezi, melynek általános célja, hogy egyértelműsítse a határokon átnyúló kereskedelem során alkalmazandó szabályokat.

A közlemény szerint a két parlamenti szavazás során a képviselők nagyrészt támogatták az Európai Bizottság javaslatát, ugyanakkor kezdeményezték egy 25 százalékos legfelső áfakulcs meghatározását, vitarendezési eljárások bevezetését, és egy olyan tájékoztató portál létrehozását, amely azonnal pontos információval szolgál a tagállamokban meglévő áfakulcsokról. (Az áfakulcs 25 százalékos felső határa Magyarország számára áfacsökkentést is jelentene, hiszen nálunk jelenleg az általános áfakulcs 27 százalék - a szerk.)

A hozzáadottérték-adó egyre fontosabb és egyre növekvő saját bevételi forrása az EU-nak, ami az unió GDP-jének mintegy 7 százalékát teszi ki. Több, az Európai Bizottság által is hivatkozott tanulmányok szerint évente 150 milliárd eurónyi áfabevétel tűnik el áfabeszedési problémák és áfacsalás miatt.

Nagyobb rugalmasság

Az EP közleménye szerint a szavazást megelőző vita során Jeppe Kofold, az áfaszabályok témájáért felelős dán szocialista képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekkel reformokkal évente 41 milliárd euróval lehet csökkenteni ezt a kiesést, egymilliárd euróval pedig a vállalatok adminisztratív költségeit.

Szanyi Tibor EP-képviselő szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében megjegyzi, hogy a jelentés által támogatott javaslat nem korlátozza a tagállamok jelenlegi rugalmasságát a kedvezményes áfamértékek megállapításában. A javaslat harmonizált és kevésbé korlátozó szabályokat vezet be például azzal, hogy ahelyett, hogy kiegészítené azon áruk és szolgáltatások már így is hosszú jegyzékét, amelyekre kedvezményes adómértéket lehet alkalmazni, egy negatív listát vezet be.

Az új rendszerben továbbá megszűnik az egyes tagállamok korábbi privilégiumokon alapuló kivételezettsége és mindenki azonos szabályok alapján dönthet a saját áfakulcs-rendszeréről.

Így kerülnék el a káros adóversenyt

Szanyi Tibor közleményéből továbbá kiderül, hogy a költségvetési források biztosítása és a káros adóverseny elkerülése céljából, az összes áfakulcsot figyelembe véve egy 12 százalékos súlyozott átlag lesz kötelezően elérendő minden tagállamban. A 15 és 25 százalékos érték közé rögzítendő általános kulcson túl a javaslat szerint minden tagállamnak lehetősége lesz két kedvezményes kulcs és egy a 0 és 5 százalék közötti kulcs alkalmazására is.

A jelentés mindemellett felszólít egy EU-szintű információs portál létrehozására is, amely pontos információkkal kell, hogy szolgáljon az összes tagállam áfarendszeréről ezzel is segítve elsősorban a kkv-kat a határon átnyúló ügyleteik során, hiszen a javaslat hatályba lépését követően a jelenlegi gyakorlattól eltérően a rendeltetési hely szerinti tagállam adóztatása lesz a meghatározó - hívja fel a figyelmet Szanyi.

Az EP szavazását követően az Európai Bizottság jogszabálytervezetéhez javasolt változtatások az Euróapai Tanács elé kerülnek, miután a jogszabályt a Tanácsnak kellene majd elfogadnia.

Képünk forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2018.10.05 07:48

Valami nem stimmel !!! 27 ről - 25 %ra nem nagy durranás szinte észre sem lehet venni. Arról is kéne beszélni Brüsszel 15-25 % közti ÁFÁT akar , de mi lesz ao illetve 5 - 18 % -os ÁFA körrel , ??? Azon termékek Áfáját viszont fel kell emelni. Szóval egy nagy szívás ez az ÁFA csökkentés !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2018.10.04 23:32

@krix6: Hülye vagy! Itt nem a kenyérről van szó(amilyen bunkó vagy, csak ez jött át neked!), hanem arról, hogy a magas ÁFA az egész gazdaság növekedését visszafogja és mindenkit arra csábít, hogy azt elkerülje, azaz a feketegazdaság mozgatója, ez pedig senkinek sem jó. De ha te csak a kiló kenyérig látsz, akkor neked nagyon jó, sok gondod nem lehet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.10.03 23:21

@laci_52:
LOL
Ja, mer' ha nem lenne 5x annyi kenyeret ennél...
Pár évvel később meg 10x annyit...
De nem tud növekedni a kenyérfogyasztásod meg sírba visz az ÁFA...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2018.10.03 23:09

Helyes! Itt az ideje az áfacsökkentésnek. Az áfa(vele együtt a jövedéki adó is!) a legszemetebb népnyúzó adó, amit akkor is fizetek, ha veszek egy kiló kenyeret a közértben. Ráadásul a fogyasztást bünteti, ezáltal a növekedés kerékkötője.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.10.03 19:56

"Áfacsökkentésre kényszerülhet a magyar kormány"

A 25%-os áfa után sem fognak változni az árak mint ahogy az 5%-ra csökkentett áfájú termékek ára se csökkent egy forintot se...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html