A hazai vállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index csak kis mértékben, 1 ponttal emelkedett az előző negyedévhez képest és jelenleg -10 ponton áll. Ez közel négy éve a legjobb eredmény, ami főképp a gazdaságpolitikával, a vállalati hitelkamatokkal és az uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozásokat javulásának köszönhető.

A gazdaságpolitika változására vonatkozó várakozások nagymértékű, 7 pontos javulása feltehetően a választásokat megelőző optimista hangulat folytatásának tudható be - véli a K&H. Jelenleg a vállalkozások 28 százaléka látja úgy, hogy a kormányzat következő egy évi munkája kifejezetten vállalkozásbarát lesz, de a vállalati hitelkamatok alakulásával kapcsolatban is bizakodóak a kkv-k, hiszen az eddig rendre mindig növekvő hitelkamat-várakozásokhoz képest most stabil kamatszintet feltételeznek a következő egy év során. Az uniós pályázati források megítélésének javulása annak köszönhető, hogy növekedett az elmúlt egy évben benyújtott pályázatok száma, és a cégek fele (51 százalék) véli reálisnak, hogy támogatáshoz jut.

Nagyobb méretért kattintson!
Kép: Forrás: K&H

Rossz hír ugyanakkor, hogy a cégvezetők az előző negyedévi ugrásszerű javulást követően visszafogottabban ítélik meg vállalkozásuk várt pénzügyi eredményeit: az elkövetkezendő egy évben átlagosan 6,3 százalékos árbevétel bővülést és 3,8 százalékos profit növekedést valószínűsítenek. Azonban a csökkenés ellenére ezek az értékek még mindig meghaladják az elmúlt pár évre jellemző pénzügyi várakozásokat. A versenyhelyzetet tekintve a vállalkozások több mint fele (58 százalék) azonos versenyhelyzetet feltételez a következő egy évben a konkurens vállalkozásokkal szemben, míg 27 százalékuk szerint javulni, közel minden nyolcadik (12 százalék) cég szerint pedig romlani fog versenypozíciójuk.

Az optimizmus mértéke a vállalatmérettől is függ: továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak (5 pont), míg a kisvállalkozások hiába lettek optimistábbak, még mindig a negatív tartományban vannak (-1 pont). Szokásos módon a mikrovállalkozások látják a legborúsabban a következő egy évet (-19), jövőbe vetett bizalmuk több negyedéve nem mozdul el számottevően erről a szintről.

A felmérésről

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik.

A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2014. május 30. és június 13. között történt.