Fidesz: az emberek érezhetően jobban járnak

A kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően az emberek érezhetően jobban járnak, a háztartások jobban tudnak gazdálkodni, mint 2010 előtt - mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
MTI, 2014. március 11. kedd, 14:33
Fotó: Napi.hu

A kormánypárti politikus arról beszélt: Magyarország sokkal jobban áll a fizetések és a nyugdíjak értékének megőrzésében, mint korábban és mint számos európai ország. Szavai szerint nemcsak a Gyurcsány-korszakhoz képest jelentős a pozitív elmozdulás, hanem az elemzői várakozásokat is felülmúlják az adatok.

Hoppál Péter jelezte:az infláció továbbra is rekordalacsony, februárban alig volt érdemi pénzromlás, miközben az elemzők arra számítottak, hogy a tavalyi több lépcsős rezsicsökkentés hatása már nem fog olyan élesen jelentkezni. Negyven éve nem fordult elő, hogy a pénzünk ilyen stabilan őrizte volna az értékét - fogalmazott a szóvivő.

Mint kifejtette: a tartósan alacsony infláció, az elmúlt négy év adócsökkentési programja, valamint közszférában elindított béremelési programok együttes hatása, hogy több marad a munkavállalók zsebében.

Hoppál Péter szólt arról is, hogy az alacsony infláció és a reálbér növekedése mellett a többi fontos gazdasági mutató is megerősíti, hogy Magyarország jó úton halad a gazdaságpolitika és a foglalkoztatás területén. Az ország növekedési pályára lépett, az utolsó negyedévi 2,7 százalékos növekedés minden becslés feletti, s 22 éves rekord dőlt meg a foglalkoztatás területén - fejtette ki, megjegyezve: ma 4 millió 30 ezer ember dolgozik. Ezzel egyidejűleg a munkanélküliség aránya a Gyurcsány-Bajnai-korszak 11-12 százalékos mértékéről mára 9 százalék alá csökkent - tette hozzá.

Mint mondta, a választások komoly tétje, hogy az emberek hogy döntenek, visszafelé menjen-e az ország a kudarcokkal, munkanélküliséggel, megszorításokkal teli Gyurcsány-korszakba, vagy tovább haladjon a négy éve megkezdett úton.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 
homerosz, 2014.03.12 09:13

"Fidesz: az emberek érezhetően jobban járnak": mármint a hülyének nézettek, akik ezt a hülyeséget elhiszik...

a gazdaság romokban, a kivándorlás gyorsul!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.03.12 08:25

@Hajnalka_vagyok: ...a hulyebbik felebe te tartozol...

,,nem ,és ezt már sokan tudják..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hajnalka_vagyok, 2014.03.11 21:19

@jobbajobb: ide viritom neked s_eggfejkem,
a) a 2010-es es a mai benzinarakat (kb. 337 es kb. 403 95-os, 20%-os emelkedes),
b) a 2010-es es a rezsicsokkentes elotti kozmutarifakat (amiben benne vannak az Imadott Vezeto alatt veghez vitt emelesek is) (pl. 87 Ft/m3, illetve 136 Ft/m3 a legalacsonyabb keresetueknel - 56%-os emelkedes),
c) a 2010-es es a mai euroarfolyamot (cca. 264 es 318... - 20%-os emelkedes),
d) a 2010-es es a mai atlagbereket (135.000 es 147.000 - alig 9%-os emelkedes),
csak ugy, okulasul... hogy mennyivel jobban jartunk, mennyivel tobb dolgot tudunk venni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hajnalka_vagyok, 2014.03.11 21:04

@jobbajobb: a hulyebbik felebe te tartozol... :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dede39, 2014.03.11 20:55

@jobbajobb:

Te tényleg azt hiszed, hogy a történelmen átívelő úgy volt - így lesz írásaid az igazad bizonyítják? Sötétség, jobbajobb a neved.

JAVASLOM A JOBBAJOBB BLOGTÁRSUNK JEGYZETEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁT !!!