Ennyien dolgoznak Magyarországon

Tavaly szeptember-november között a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 494 ezer fő volt, 44 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,7 emelkedett. Mindkét nem esetében javulás történt, ugyanakkor a férfiak körében magasabb volt a foglalkoztatási szint, mint a nőknél - közölte a KSH.
Szepesi Anita, 2019. január 2. szerda, 09:00
Fotó: Unsplash

Tavaly szeptember-november között az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 1 százalékkal magasabb, 4 millió 494 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 93 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 53 ezer fővel lett kevesebb, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig a mintavételi hibahatáron belül változott.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 430 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 0,9 százalékponttal, 69,7 százalékra emelkedett. A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 0,5 százalékkal, 2 millió 425 ezer főre, míg a foglalkoztatási rátájuk 0,7 százalékponttal, 76,8 százalékra nőtt.

A 15-64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 0,8 százalékkal, 2 millió 5 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk pedig 1 százalékponttal, 62,7 százalékra nőtt.

A fiatal (15-24 éves) korcsoport foglalkoztatottsága lényegében nem változott, a foglalkoztatottak száma 306 ezer fő, a foglalkoztatási ráta pedig 29,9 százalék volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népességben a foglalkoztatottak száma és a foglalkoztatási ráta a mintavételi hibahatáron belül változott, előbbi 3 millió 416 ezer fő, utóbbi 84 százalék volt. Az idősebb (55-64 éves) korosztályban 21 ezerrel, 708 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma; a foglalkoztatási ráta pedig 3,3 százalékponttal, 55,8 százalékra emelkedett.

A 20-64 éves korcsoport esetében - amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 74,8 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a
korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,6, a nőknél 67,2 százalék.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2019.01.02 10:11

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2019.01.02 10:02

@rigolya:
Így igaz!
Ha Bajnai nem csinál 11,8% munkanélküliséget, nem lett volna miből csökkenteni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2019.01.02 09:35

@Fricibacsi3: Ha nincs bajnai, ez se történt volna meg!

Ha már hálát akar valakinek rebegni!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2019.01.02 09:23

KÁR, KÁR

Most jönnek a ballibsik és elmagyarázzák miért rossz ez
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html