Gigantikus összeget követel Brüsszel a magyar kormányon

A miniszterelnökség átengedte a közbeszerzések ellenőrzését kormányközeli külső tanácsadóknak, és milliárdokat fizetett érte. A munkát pocséknak találta Brüsszel és most a tanácsadói díj sokszorosát fizetteti vissza Magyarországgal, jókora cechet állítva ki.
Komócsin Sándor, 2018. június 18. hétfő, 10:41

Sose találtak még ennyi hibát az Európai Bizottság auditorai: 29 magyarországi közbeszerzési eljárás közül 25-ben súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg - idézte a 24.hu a magyar hatóságoknak megküldött levelet. Alapvetően a Miniszterelnökségen belül működő közbeszerzési felügyeleti főosztály (kff) munkájáról van szó, ez a részleg kulcsszereplő, szabályossági tanúsítványa nélkül nem kaphat senki uniós támogatást.

A brüsszeli revizorok azonban úgy találták, hogy a kff a súlyos szabálytalanságoknak csak a töredékét észlelte. A jelentéstervezet négy esetet említ azzal, hogy a kff nem tett hathatós intézkedést a szabálytalanság megakadályozására. Csak a vizsgált mintában fellelt, és be is árazott szabálytalanság miatt 103,4 milliárd forint (a budapesti 4-es metró költségének közel negyede) támogatásmegvonást tart indokoltnak az Európai Bizottság. Ez a szerződések teljes értékének a 10,64 százaléka, aminél jóval vaskosabb lehet a végszámla.

A támogatásemelés - és a szabálytalansági lista - talán legperverzebb darabja a Miniszterelnökség saját, összesen 4,8 milliárdos keretszerződése, amelynek az volt a célja, hogy a külső tanácsadók közbeszerzési és jogi segítséget nyújtsanak, az uniós támogatások felhasználása szabályosan történjék - írja a portál.

Ezt a tanácsadói szerződést az SBGK, a Nagy és Kiss ügyvédi irodák, valamint az Ész-Ker Kft. alkotta konzorciummal kötötték meg. Az Ész-Kert többnyire Lázár János volt kancelláriaminiszterhez közelálló cégként emlegetik, többségi tulajdonosa Kárpáti Péter György úgy is ismert, mint akinek közös cége van Tiborcz Istvánnal és Hamar Endrével, az Elios-ügy két "főszereplőjével". Az SBGK meghatározó munkatársa Bajkai István, a Fidesz egyik alapító tagja, akit Orbán Viktor miniszterelnök családjának ügyvédjeként szokás emlegetni a sajtóban.

A három cég esetében nem vizsgálták ezúttal a kapcsolati hálót az uniós auditorok. A méretes tanácsadói szerződéssel leginkább az volt a bajuk, hogy a kff a tevékenységének (tehát az ellenőrzés) zömét kiszervezte, és szerintük ilyen mértékben ez indokolatlan.

Az auditorok összesen fél tucat rendszerszintű szabálytalanságra bukkantak, emiatt azt kérik a magyar hatóságoktól, hogy tekintsék át az összes operatív program közbeszerzéseit, szűrjék ki a hasonlóan hibás projekteket, és ezeknél is tegyék meg a támogatáslevonást.

A Miniszterelnökség nem reagált a hírportál megkeresésére, nem válaszolt arra, mennyire becsülik az összes támogatásmegvonás összegét.

A fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sulykaponka, 2018.06.19 13:01

sokszor szoktak hangoztatni a fidesz hivok - nagyon helyesen - hogy az unios tamogatas nem ajandek. most mar csak az kellene, hogy ennek jelentesevel maguk is tisztaban legyenek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2018.06.19 09:28

@Magenta: Bezony, bezony, mert mint a jóbarát (2014 ősze) óta tudjuk, a fidesz és kizárólag a fidesz, lopik. Természetes, hogy a lakájmédia sulykolja a jóbarát által elindított városi legendát és az is természetes, hogy a cseppet sem irigy, cseppet sem rosszindulatú, genetikailag alattvaló (a' la kertész) pógárok(?) be is kajálják és harsogják.

Mer asztat asztán mégsem lehet elmondani - csak egyes német politikusoknak -, hogy a zEU támogatás is a "fejlett nyugatot" gazdagítja és a jelenlegi kormány a kifosztásunk mértékének csökkentését végzi ugyi? Nem, nem lehet, ehelyett asztat köll harsogni, fújni, tutulni, bizonygatni, hogy a fidesz lopik!

Ez az a szép, új világ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.06.19 07:12

Szervezett lopások - gigantikus összegek a kereszténység és a nemzetiség jegében.
- Indulhat a birkamenet a persely előtt. Narancsbarmok adakozzatok :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Magenta, 2018.06.19 06:00

@lomb: Na de millen pofátlanság már, hogy nem hagyják nyugodtan lopni az urakat, ugye?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.06.18 22:27

@zana: téged elvesztenek, de te filléreket sem érsz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html