Meglepetést okozott a magyar gazdaság

Jelentősen emelte több makrogazdasági mutatóra vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató márciusi előrejelzéséhez képest az első negyedéves robusztus GDP-növekedés hatására.
Szabó Zsuzsanna, 2019. június 20. csütörtök, 06:20
Fotó: Shutterstock

A magyar gazdaság 2019 első negyedévében a várakozásoktól eltérően nem kezdett el lassulni, sőt rekordsebességűre gyorsult. Ennek alapján a GKI márciusi előrejelzéséhez képest 3,5 százalékról 4 százalékra emelte GDP-növekedési, 7-ről 13 százalékra beruházási és 4-ről 4,3 százalékra fogyasztási előrejelzését.

A gazdaság túlfűtöttsége következtében a GKI a korábban gondoltnál lényegesen gyorsabb, 3,2 helyett 3,7 százalékos inflációra, s a folyó fizetési és tőkemérleg lényegesen kisebb aktívumára (a GDP 3,2 százaléka helyett csak 1,4 százalékára) számít.

A második negyedévtől már szinte biztosan elkezdődik a lassulás, elsősorban az EU-transzferek növekedésgyorsító hatásának kifulladása, a látványosan gyors bérkiáramlás versenyképességi akadályai, illetve a kivitel bővítésének keresleti és kínálati akadályai következtében.

A kormány folytatja az erőltetett (a konvergenciaprogram szerint évente legalább 4 százalékos) növekedést célzó gazdaságpolitikáját, amit a versenyképesség javításával kíván megalapozni. Mivel az eddig ismertté vált lépések közül éppen a piaci verseny erősítése - például a gyakran előre sejthető nyertesek és vesztesek rendszerének megszüntetése, a túlcentralizált, lojalitásalapon irányító állam modernizációja -hiányzik, sőt inkább mindezen káros jellemzők kiterjesztése folyik, ennek megvalósulása valószínűtlen.

A prociklikus fiskális és monetáris politikát mindinkább egy rejtett, nem deklarált, de inflációs kockázatokkal járó gazdaságpolitika korrigálja, illetve egészíti ki. Mivel az EU-ban nem következett be a magyar politikai vezetés által várt markáns (szélső) jobbra tolódás, a magyar kormány érdekérvényesítő képessége - beleértve ebbe az EU-forrásokhoz való jövőbeni hozzáférést is - jelentősen csökkenni látszik. Mindezek alapján a magyar gazdaság kormány által várt 4 százalék körüli növekedési pályája hosszabb távon nem lesz fenntartható.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Fricibacsi3, 2019.06.20 10:34

@terabit:
Gyurcsányék idején ez fordítva volt
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2019.06.20 09:57

@terabit:
Ez tévedés!
8 éven keresztül például mindig lefelé kellett korrigálniuk!

...most meg csak kompenzálnak.;)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

onkelzoltan, 2019.06.20 08:49

Az hogy van,hogy itt minden jó hír,mint pl. a gazdaság kiemelkedő teljesítménye,sötét köntösbe van bújtatva? Teljesen egyetértek "terabit" hozzászólásával,hiszen valóban csak a károgás folyik bizonyos médiákban,és folyamatos, jelentős tévedésben vannak. Ha aztán jóslatuk ellenére mégiscsak fenntartható lesz a 4% feletti gazdasági növekedés,akkor nem állnak be cipésznek,hanem további ostobaságokkal,mint pl. az EU választási eredmény hamis interpretációjával még sötétebb jövőt festenek. Ezzel nincs baj,mivel azt a kis hitelességüket rohamtempóban veszítik el,s így valóban a cipőgyártásban remekelhetnek majd nem sokára...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.06.20 08:28

Vicces hogy a maszop házi propaganda gazdaságelemzője minden évben valami szart becsül, amit aztán kénytelen felfelé korrigálni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html