Hatvan százalék felett a részvétel Hódmezővásárhelyen

Hárman indultak a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson; fél hétig meghaladta a 60 százalékot a választópolgárok részvétele a szavazáson.
Domokos Erika, 2018. február 25. vasárnap, 18:50
Fotó: Shutterstock

A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás részvételi aránya 18 óra 30 perckor 61,35 százalékos volt - derül ki a valasztas.hu oldalról.

Lázár János hódmezővásárhelyi politikus állítólag nyugodtan várja az estét, jók voltak a belső fideszes mérések - mondta az atv.hu-nak a hódmezővásárhelyi fideszes kampányt jól ismerő forrás. Orbán Viktor elvárja a fideszes győzelmet Lázár Jánostól, olyannyira, hogy azért "házon belül" állítólag vállveregetés sem jár.

A vasárnapi időközi polgármester-választáson Hódmezővásárhely jövője, gyarapodása, fejlődése a tét - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken az alföldi városban az MTI tudósítása szerint.

A Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást. A megyei jogú városban hárman indulnak a posztért.

A Fidesz és a KDNP jelöltje Hegedűs Zoltán alpolgármester, aki november óta polgármesteri jogkörben irányítja a várost.

Független jelöltként indul Hernádi Gyula orvos - aki 2002-től 2010-ig az MSZP és más pártok képviselőjeként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben - akit most azonban az ellenzéki jelölttel szembeni indulása miatt kizártak az MSZP-ből.

Független jelöltként indult Márki-Zay Péter közgazdász; az ellenzéki pártok azt kérték szimpatizánsaiktól, hogy őt támogassák az időközi választáson.

A város 36 818 választásra jogosult polgára ötven szavazókörben adhatja le voksát.

A kép illusztráció, forrás: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK