Hiába várják sokan a kormány által ígért 12 ezer forintos ajándékot?

Továbbra is várják és a 12 ezer forintos segítséget azok is, akik fával fűtenek. A választások előtt ígérte meg a miniszterelnök először a gázzal fűtőknek, majd a távfűtéses lakásokban élőknek, hogy támogatást kapnak. Később a szociális tűzifára jogosultak is kaptak ígéretet, de pénzt eddig egy fillért sem kaptak.
Szabó Zsuzsanna, 2018. május 26. szombat, 19:48
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

Március végén járt az ATV Híradója a Zala megyei Kerecsenyben azután, hogy Orbán Viktor megígérte - akkor még csak a szociális tűzifára jogosultaknak -, hogy ők is kapnak 12 ezer forintos kompenzációt.

Egy nap híján két hónap telt el a kerecsenyi látogatás óta, ahová visszatért az ATV stábja. Az ott élőktől megtudták, hogy eddig egy fillért se láttak, de még tájékoztatást sem kaptak arról, hogy mikor és milyen módon jutnak hozzá a 12 ezer forintos segítséghez - olvasható az atv.hu-n.

A Réti Alfréd polgármester azt mondta az ATV Híradójának, hogy kaptak egy kisebb mennyiségű tűzifát, de az olyan csekély mennyiség, hogy a 12 ezer forint nem jön ki belőle. Az önkormányzat kapott egy kiegészítő támogatást, ami 18 köbméter tűzifáról szól, ezt 70 család között kéne elosztaniuk, de "sehogy sem jön ki a matek" - tette hozzá.

A kerecsenyiek döntő többsége közmunkásként dolgozik az önkormányzatnál, így az ott keresett jövedelmükhöz jól jönne a segítség. A polgármester azt mondta, hogy ha természetben, tehát fában kapják majd a segítséget, annak ők is örülnek. Bár nekik még ekkor is a zsebükbe kell nyúlni, mert a szállítás költségét valakinek ki kell fizetni.

Képünk forrása: Napi.hu/Szász Péter

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.05.26 23:58

@kanri: nekem se jött meg, máig se, a visszatérítés, pedig gázzal fűtök, számlával, dokumentáltan, banki utalással, évek meg évtizedek óta. Egy nagy rászedés, parasztvakítás, választási hazugság volt ez az egész, a féleszű fideszes hülyenyuggerek be is vették. Csak már kezd egy kicsit túl sok lenni a tolvaj boxos választási hazugságaiból.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2018.05.26 23:30

@729961: na erről csak annyit, hogy gázzal fűtök és ha nem telefonálok rá a NKSZre hogy ugyan vonják már le azt a 12 ezret, akkor simán benyeletik velem. Na ennyit a fityeszes hazugság árról.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.05.26 21:18

@729961: a lakosság igen nagy hányada fűt fával, ha eddig nem tudtad volna, ostoba.

És ez a fávalfűtő, jellemzően aluliskolázott, így fidesz-szavazó réteg most alaposan ráfarag, jól rászedték a marháit ismét...

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

729961, 2018.05.26 20:57

Most komolyan kérdezem, teljesen hülye itt már mindenki?
Ki a lófurulya akar most fűteni? Fával.... ! A pofám szakad már le ennyi félkegyelmű, futóbolond újságíró láttán...!

Nem azt ígérte a kormány, hogy a KOCSMÁK BEVÉTELÉHEZ fog hozzájárulni, hanem az hogy a fűtési költségekhez!
Majd, ha kezdődik a fűtési szezon, akkor böffenjetek újra, firkászok.... DDD!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html