Hol fogy legjobban a magyar?

Budapesten kívül Veszprém, Zala, Baranya, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Békés megyében született kevesebb csecsemő, mint egy évvel ezelőtt. Baranyában a visszaesés elérte a 7 százalékot. Ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében 3-5 százalékkal nőtt a születések száma - derül ki a KSH frissen publikált megyei összesítéséből
Napi.hu, 2016. december 18. vasárnap, 17:55
Fotó: Napi.hu

Az első három negyedévben országosan 68 802 gyermek született, miközben 92 437-en haltak meg. 2015 első kilenc hónapjához képest a születések száma kismértékben, 0,2 százalékkal, a halálozásoké jelentősen, 7,6 százalékkal csökkent. A természetes fogyás 23 635 fő volt, 24 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - írja a KSH megyei jelentése.

A 2015-ben tapasztalt kiugró halandóság 2016-ban valamennyi megyében mérséklődött. Az országos átlagnál is jelentősebb, 10-13 százalékos csökkenés következett be Komárom-Esztergom, Csongrád, Tolna, Heves és Hajdú-Bihar megyében.

A születések és a halálozások egyenlege továbbra is népességfogyást eredményezett valamennyi megyében. A természetes fogyás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 2015. I-III. negyedévinek mintegy negyedére csökkent, és jelentősen mérséklődött Hajdú-Bihar, Pest, valamint Komárom-Esztergom megyében is.

Egyedül Veszprém megyében fogyott a tavalyi első három negyedévi mértéket meghaladóan (2,2 százalékkal) a népesség.

Valamennyi megyében emelkedett a házasságkötések száma. Országosan a 2016. I-III. negyedévben anyakönyvezett 42 459 frigy 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Budapesten, Tolna, Baranya és Csongrád megyében a házasságkötések 5 százalékkal, vagy annál is kevesebbel emelkedtek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lomb, 2016.12.18 18:37

"Hol fogy legjobban a magyar"

Megértem a napi.hu dubajos munkatársait, hogy a kérdést nem így fogalmazták meg: Hol fogyunk a legjobban mi magyarok?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html