Idén utoljára vonhatják kérdőre a kormányt

A képviselők várhatóan idén utoljára interpellálhatják a kormány tagjait ma az Országgyűlésben - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2018. december 10. hétfő, 07:33
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A házelnök parlament honlapján elérhető napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Az interpellációk ezúttal is az első ülésnapon hangozhatnak el, ezúttal hatvan percben, hasonlóan az azonnali kérdésekhez, míg a kérdésekre harminc perc áll majd rendelkezésre.

Az Országgyűlés csütörtökig tartó négynapos üléssel zárja őszi ülésszakát. A képviselők kedden a szavazásra váró javaslatok utolsó - a benyújtott indítványok módosításairól szóló - vitáit bonyolítják le, majd szerdán több mint negyven előterjesztésről határoznak.

A Ház törvényt hozhat a közigazgatási bíróságokról, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtéséről, a kormányzati igazgatásról, a 2021-es népszámlálásról, a Hungary Helps programról, a magyar-székely összetartozás napjáról, valamint az állami magasépítési beruházások megvalósításáról. Változhat az agrártörvény, valamint a munka törvénykönyve is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hedviga, 2018.12.10 11:47

Kit lehet itt kérdőre vonni? Legfeljebb a Mikulást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.12.10 11:34

Úgysem engedik a kérdéseket, mindig kikapcsolja a diktatúra a mikrofont, és kizárja az ellenzéki megszólalót az ülésről.
Orbán meg csak karácsonykor válaszol állítólag.
Ilyen tahó qrmánya még nem volt az országnak. Diktátor és tahó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sgl, 2018.12.10 07:54

Azért kérde4zni lehet ugyebár!?
Pl mire esküdtek fel a kormány és Parlament tagjai??
Arra, hogy lopjanak, csaljanak, haudozzanak napi 24 órában!!
nem arra!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html