"Idén biztosan nem lesz Magyarországon növekedés"

A tavalyi utolsó negyedév gazdasági visszaesésének mértéke azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az idei év egészét is enyhe recesszióban tölti - vélekedtek a pénteki KSH-adatokat kommentálva londoni pénzügyi elemzők.
MTI, 2013. március 8. péntek, 18:49
Fotó: Napi.hu

A statisztikai hivatal pénteki közlése szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, 2012 egészében pedig átlagosan 1,7 százalékkal csökkent. Az adatok megegyeznek a február közepén megjelent előzetes számokkal.

A Goldman Sachs globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai közölték, hogy az általuk eddig várt stagnálásról 0,4 százalékos visszaesésre módosították 2013 egészére szóló magyar GDP-előrejelzésüket, tekintettel a tavalyi negyedik negyedév recessziójának mélységére.

A ház elemzői szerint még abban az esetben is valószínűtlen, hogy a magyar gazdaság az idei év második fele előtt pozitív éves összevetésű GDP-adatokat produkál, ha az idei első negyedévben a gazdasági teljesítmény a cég által jelenleg vártnál erőteljesebb lenne.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2013.03.12 16:43

@rigolya2: Nem, nem arra "szabványosították".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.03.12 16:42

Az antikomcsik, akik jelen esetben liberálisok, ezt mondják:

"Exempting armed forces personnel and giving foster carers some protection from the bedroom tax is not enough. The bedroom tax is still an unfair and perverse tax which will hit hundreds of thousands of other vulnerable people living in social housing around the country. They are being penalised for a weak housing policy that for years has failed to build enough affordable homes and reduce the housing benefit bill.

De most őszintén: át Európa Vezető Hatalma, a Mi Hazánk nem ezt csinálja? Bünteti a szegényeket.

Összebeszéltek a komcsik: a hazaiak és az angolok.

Milyen perverz dolog ez!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.03.12 16:39

Az angolok megint kitaláltak valamit!

"The bedroom tax, due to come in in April, will penalise households in social housing deemed to have more bedrooms than they require. "

Az önkormányzati lakásokban élők számától függően lehet adott mennyiségű szobát elfoglalni ezen otthonokban.
Akinek több jut, adót fizet.

Emlékszem, a kommunizmusban volt hasonló szabály a szobák számáról.

A toryk a komcsik!

Mi lesz velünk egy ilyen felfordult világban?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya2, 2013.03.12 16:38

@bogar511: Tudja, hogy mit jelent az, hogy "kiegészítő nyugdíjemelés"? Tudja, amit általában novemberben adnak? Az aktuális kormány mennyire is volt képes eddig pontosan megtervezni a nyugdíjemelést?

Akkor nézzük:

2012: http://www.portfolio.hu/vallalatok/nyugdij/kibovitett_kor_kap_kiegeszito_nyugdijemelest.174524.html

2011: http://menedzserpraxis.hu/hir.php?hir_ID=883

Legyen a 2010-es kiegészítő emelés a rossz emútnyócév-i kormányzat felelőssége... (Biztos, hogy az?): http://www.portfolio.hu/gazdasag/novemberben_06-os_kiegeszito_nyugdijemeles_jon.139506.html


2013-ban biztos, hogy nem lesz kiegészítő nyugdíjemelés a magasabb infláció miatt? A HUF/EUR már 306,32...

Gondolkodni képes, bogárka?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.03.12 16:21

@bogar511: Mennyi az infláció?

Nem a KSH-ban mért, hanem a tényleges?

Mondjuk, válasszunk egyetlen tételt, ami elég jelentős: a benzin ára 2012 decemberében és 2013 márciusában.

A különbség 30 Ft, olyan 7.5 %.

A kristálycukor most 350-450 Ft/kilo. Decemberben 350 Ft-ért is lehetett kapni.

Napraforgóolaj - 350 Ft negyedéve, most 450-500 Ft ( literje )

Ebből számolgasson!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html