Szombatra virradó éjszaka általában erősen felhős lesz az ég, de átmenetileg nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, ott köd képződhet. Főként északon és keleten valószínű eső, zápor, az északkeleti határvidéken vegyes halmazállapotú csapadék is lehet.

Holnap reggel erősen felhős, párás, néhol ködös idő lesz, majd délelőtt, délben felszakadozik, csökken a felhőzet, feloszlik a köd, és hosszabb időre kisüt a nap. Kezdetben az Alföld déli részén kisebb eső még előfordulhat. Többnyire mérséklet marad a légmozgás, de holnap a délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 7 és 14 fok között alakul, de a tartósabban ködös helyeken hidegebb lesz.

Vasárnap reggelre több helyen képződik köd, valamint rétegfelhőzet, amelynek nagy része napközben feloszlik, és egyre több helyen kisüt a nap. Egyes részeken azonban tartósabban felhős, párás, ködös maradhat az idő. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő szitálás. A déli, délkeleti szél megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4 fok között várható, de a derült, szélcsendes tájakon alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. A maximum-hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között alakul, de a tartósabban ködös helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet.

Hétfő reggelre ismét terjeszkedik a köd, illetve rétegfelhőzet, ám ennek nagy része napközben feloszlik, és általában több órára kisüt a nap. Akadhatnak azonban olyan körzetek, ahol tartósabban felhős, párás marad az idő. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő szitálás. A déli szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk széllökések. A minimum-hőmérséklet általában -3 és +5, a maximum nagyrészt 12 és 17 fok között alakul, de a tartósabban felhős, párás részeken több fokkal hidegebb lehet az idő - írják a meteorológusok.