Évszakváltó hidegfront érkezik - OMSZ-előrejelzés

Szombatra virradóan hidegfront vonul át fölöttünk, amely mögött az eddiginél jóval hidegebb levegő érkezik fölénk. Vasárnap reggelre a nyugalomba jutó hideg levegőben országos fagy várható, majd hétfőn vegyes halmazállapotú csapadék érkezik - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
Szász Péter, 2019. november 29. péntek, 16:38
Fotó: Getty Images

Éjszaka fokozatosan csökken a felhőzet, legkésőbb északkeleten, és egyre kevesebb helyen alakul ki csapadék. Holnap felhőátvonulások lesznek többnyire kevés, északkeleten több felhővel, többórás napsütéssel. Néhol futó zápor, az Északi-középhegységben és a Bakonyban hózápor is lehet. Estétől az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, holnap több helyen meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 és 9 fok között alakul.

Vasárnap kezdetben nagyrészt derült lesz az ég, majd nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Estére nyugaton megvastagszik a felhőzet, de késő estig még nem valószínű csapadék. A déli, délkeleti szél napközben megélénkül, a Dunántúl északi felén többfelé meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 6 fok között várható.

Hétfő estig borult lesz az ég, és országszerte várható csapadék. Nagyrészt esőre kell számítani, de az Északi-középhegység térségében - nem csak a hegyekben - és a főváros körül - ideértve Komárom-Esztergom megyét is - már reggeltől havas eső, havazás is lehet, illetve másutt délutántól, estétől észak felől a csapadék megszűnése előtt válthat át több helyen az eső havas esőre, hóra. A szél északnyugatira fordul, és élénk vagy erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között várható - írja az OMSZ.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK