Indulhat a hadjárat Magyarország ellen

Az Európai Bizottság utat nyitott az előtt, hogy civilek egy csoportja aláírásgyűjtésbe kezdjen a 2010 után kiépült magyarországi rendszer ellen. A folyamat vége az lehet, hogy kezdeményezik a magyar kormány uniós szavazati jogának megvonását.
Napi.hu, 2015. november 30. hétfő, 13:04
Fotó: Napi.hu

Az Európai Bizottság (EB) befogadta azt az európai polgári kezdeményezést (European Ciztizens Initiative, ECI), amelynek eredményeként az EB-nek döntenie kell a Magyarországgal szembeni fellépésről - derül ki az uniós javaslattevő-végrehajtó testület közleményéből. Az ECI nyomán aláírásgyűjtés indulhat, amelyben aláírók azt fogják kérni, hogy a bizottság indítson az európai alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárást a magyar kormány ellen, mivel véleményük szerint a 2010 óta regnáló hatalom számos intézkedésével megsérti az EU alapértékeit.

Az EB jelenlegi döntése csak egy jogi állásfoglalás arról, hogy az ECI keretében folyó aláírásgyűjtés olyan eredményre vezethet, aminek nyomán a testületnek kötelessége állást foglalni a kezdeményezéssel kapcsolatban. A biztosok kollégiuma egy héttel ezelőtt kezdett az üggyel foglalkozni. Ennek eredményeként született az a döntés, hogy a polgári kezdeményezés teljesíti a vele kapcsolatos jogi feltételeket. Ebben a szakaszban még nem vizsgálták a felvetés tartalmát.

Ébresztő, Európa

Az ECI mögé álló szervezeteknek mostantól egy év áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy az EU legalább hét tagállamában összegyűjtsenek legalább egymillió támogató aláírást a javaslat mellé. Ha ez sikerül, akkor az EB-hez kerül a labda: a testületnek döntenie kell, hogy elfogadja a javaslatot - azaz kezdeményezi a 7. cikkely alkalmazását Magyarországgal szemben - vagy sem. Mindkét esetben meg kell indokolnia a döntését.

A kezdeményezés neve egyébként "Ébredj, Európa" (Wake up Europe), és a brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció népszerűsíti. A szervezetnek nincs magyar tagja és nem célja, hogy beavatkozzon a magyar belpolitikába. Mielőtt elkezdhetik az aláírásgyűjtést, hivatalosan is felveszik a kapcsolatot magyar partnerekkel. Azért indítják az akciót, mert "tartanak tőle, hogy más országokra is átterjed az a fajta politizálás, ahogyan a magyar kormány eltávolodik az európai alapértékektől."

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mirko, 2015.12.04 19:31

@Paszkal_a_kisiparos:
Még csak kisiparosok szívják meg ha kiszállunk az EU-ból.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Paszkal_a_kisiparos, 2015.12.04 19:25

Maximálisan egyetértek a "civilekkel". Ki velünk az EU-ból, a süllyedő Titanicról!!!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

CABI333, 2015.12.03 14:42

@cila001: Jön belőled szépen minden:) Meg kérdezem tőled ez a kormány mit örökölt? már ne haragudj. Gyűlölet van benned rendesen...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

cila001, 2015.12.03 13:39

Köszönhetjük a G.ci orbánnak,és a fideSS-kdnp-cööfff-rööfff maffia seggnyalóknak,hogy lassan az egész világ a magyarokat szidja,holott ,mi nem csináltunk semmi rosszat,bezzeg ez a G.kormány
rendesen szembe megy mindenkivel,és ezt a Magyar Emberek szenvedik meg!!!
Tehát??El kell takarítani nagyon gyorsan a hatalmon lévőket!!
Nem kell válogatni az eszközökben,hiszen a kormány sem válogat Velünk szemben!!
Bezzeg a csókosok ,seggnyalók,rokonok,haverok,azok tömik a zsebeket rendesen!!!
2018-ban egy kifosztott,lerabolt országot fog megörökölni a Magyar Nép,és ezt köszönheti,
G.orbánviktornak!!SZÉGYEN GYALÁZAT!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2015.12.02 00:05

@Bulemia: Köszönjük Emese... :-) Nagyon értelmes volt ismét... És azt mondja, ne olvassam őt...

Hát haver... Legalább a lehetőséget adnád meg... te a nagy liberális... ilyenkor miért nem vagy demokrata? Mikor a nagyérdeműt kéne kímélni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html