Újabb brutális adat érkezett a magyar iparról

Idén májusban a magyar ipar termelésé 30,7 százalékos mínuszban volt a tavalyihoz képest - adta hírül első becslését a KSH.
Domokos László, 2020. július 7. kedd, 09:00
Fotó: Getty Images - Képünk illusztráció.

A friss közlés szerint 2020 májusában az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól.

Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 27,6 százalékkal csökkent. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban is jelentős volt.

(Az áprilisi mínusz még nagyobb, 36,8 százalék volt.)

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban az előző hónaphoz viszonyítva 15,6 százalékkal nőtt.

Májusban a feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés volumene. Kiugró visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kisebb mértékben csökkent.

Így a termelés 2020 első öt hónapjában 13,8 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A KSH májusra vonatkozó második becslését július 14-én publikálja.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2020.07.07 10:57

Sok helyen kiadtak a szabadsagokat, tehat a nyaron ki tudna valamennyire egyenesedni az eves termeles. A problema inkabb az, hogy a kutya nem vesz autot. A koronavirus mar a sokadik gyomrost viszi be orbaneknak. Eloszor megbukott az olcso munkaero koncepcio. Utana a turizmust is kinyirta, mint nemzetstrategiai uzletag, majd az autogyartast favorizalo ipari tevekenyseget allitotta foldbe. Ez a sok nimand a kormanyban meg csak nezi, hogy mi a fene van. Egyedul a magyar foci mutatkozott utesallonak, eszre sem venni a korabbi allapotokhoz kepest, hogy zart kapus meccsek mennek. Bar ez is nemzetstrategiai ag, hiszen a fonok kedvenc sportja, de vajmi keves haszna van az orszagnak belole. Szoval elegge csod az, amire az elmult evekben all-int toltak. Mondjuk miert eppen a gazdasaghoz ertene ez a sok human szakos indiai szarmazasu soros tanitvany? Ki lepodott meg, hogy ez lett a vege?

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html