Nagy érvágás vár az önkormányzatokra

A gazdasági kormányzat terve az iparűzési adófizetés átalakításáról akár 100 milliárd forint forráskiesést jelenthet az önkormányzatoknak. A változások kormánypárti és ellenzéki vezetés alatt álló településeket egyaránt fájdalmasan érintenék, a csökkenő terhek miatt a vállalatok érthető mód örvendezhetnek.
Rácz Gergő, 2020. február 6. csütörtök, 15:36
Fotó: MTI Fotó / Mónus Márton

A Pénzügyminisztérium (PM) által újonnan bejelentett tervek az iparűzési adóztatásban jelentős és fájdalmas kieséseket jelentenének a települési önkormányzatoknak.

Mint az a Niveus Consulting Group tanácsadó cég összesítéséből kiderül, tavaly 827 milliárd forint iparűzési adót fizettek a cégek. Ehhez képest társasági adóból 303 milliárd, személyi jövedelemadóból 2700 milliárd forinthoz jutott az állam, vagyis az iparűzési adó háromszor akkora tétel már, mint a társasági adó. Ennek oka egyrészt a társasági adó mértékének folyamatos csökkenése, másrészt az eltérő számítási mód.

A tervek szerint az értékcsökkenési leírás is adóalap-csökkentő tétel lenne, illetve a kutatás-fejlesztési költségek ötszörösét is el lehetne ismerni az adóalapban - idézi a tárca elképzelését az mfor.hu. Valamint a tárgyév decemberéről a következő év májusára kerülne át a feltöltési kötelezettség, vagyis a ténylegesen fizetendő adó teljesítése. Utóbbi átmeneti likviditási nehézséget okoz az önkormányzatoknak, az első két tétel viszont tényleges bevételkiesést fog okozni. Ennek mértékét a lapnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke elnöke 10-15 százalékra becsülte, a részletek ismerete hiányában.

Érvágás az önkormányzatoknak

A változtatások akár tízszázalékos bevételkiesést is jelenthetnek, Budapest például évente 37-38 milliárdot bukna - írja a Népszava. Ez az intézkedés országos szinten egyszeri 80-100 milliárdos átmeneti kieséssel járna az önkormányzatok számára.

Idén a fővárosban összesen 321 milliárd forintnyi helyi iparűzési adóbevételre számítanak, vagyis a főváros esetében a bevételek tartósan bő 10 százalékkal csökkennének. Az eltérő cégsűrűség és -szerkezet miatt országos szinten ennél kisebb mértékű lehet az adókiesés, ám 2021-ben az egyszeri hatás miatt ennek a duplája lenne a bevételcsökkenés. A városháza számaiból kiderül, hogy a nagyvárosok, vagyis több millió ember járna rosszul a Pénzügyminisztérium javaslatával, miközben abból a multik profitálnának - nyilatkozta a Népszavának Karácsony Gergely főpolgármester.

A tervezetet Nemzeti Versenyképességi Tanács legutóbbi ülését követően ismertette Varga Mihály pénzügyminiszter, a testületnek több jelentős cég vezetője is tagja, amelyek nyilván haszonélvezői lennének az adócsökkentésnek. A Niveus számításai szerint azzal, hogy az értékcsökkenést engednék elszámolni, nagy pénzügyi ösztönzést kaphatnak a beruházások. Ha ezt valóban kiegészítik azzal, hogy a kutatás-fejlesztési költségek ötszörösét engedik levonni az iparűzési adó alapjából, akkor - figyelemmel a kutatás-fejlesztést egyébként is megillető társasági adó-kedvezményekkel - tényleg reális céllá válhat, hogy 2030-ra a GDP 3 százalékát fordítsák a cégek kutatás-fejlesztésre.

A tanácsadó cég szerint a változások hatása viszont az is, hogy a nagyfoglalkoztató cégek még nagyobb versenyhátrányba kerülnek iparűzési adó szempontból is. Elgondolkodtató, hogy miért nincsen még csak tervben sem az értékcsökkenés mellett a munkaerőköltség elszámolhatósága is, amikor egyébként is hatalmas a munkavállalói oldalról nyomás a cégeken - áll a vállalat elemzésében.

Budapest főpolgármestere szerint nehéz a javaslatban nem észrevenni a politikai szándékot, ami káros és igazságtalan. Ilyen javaslatot az önkormányzatokkal való egyeztetés nélkül nem fogadhat el a kormány, erre Orbán Viktor miniszterelnök ígéretet tett - mondta Karácsony a Népszavának.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

totyika, 2020.02.08 18:16

@DrNemoda: teljesen egyetértek veled, de annyit hozzátennék még, hogy az önkormányzatot megválasztó helybéli lakosok is, s ne csak a "duplaállampolgárságuak", akik ezt akár egy képeslapon is megtehetnék.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2020.02.06 21:12

"vagyis az iparűzési adó háromszor akkora tétel már"

Nem véletlenül sírnak a vállalkozások évtizedek óta, hogy az ipa egy kibaszott rablás, ahol szinte semmi költséget nem számolhatsz el az adóalapról...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.02.06 18:28

Gyönyörű példa az ország mentális és diktatórikus állapotára.
Bosszúból kitalált adócsökkentés, ami gazdasági sikernek van tálalva, mint adócsökkentés.
Én már örülök, ha szopik a nép és kevesebbet tud lenyúlni a vezetés.
A vállalkozó örül, hogy kevesebbet kell fizetnie, persze, ez csak a nagy halakat érinti, mint pl a nerlovagok cégeit. Kisvállalkozó ilyen tételeket nem tud leírni.
A nép többsége még azt sem érti, hogy a fizetéséből mit és mennyit vonnak, tehát ezt az adóvariát is jó hírnek, adócsökkentésnek értelmezi, tehát fidesz szavazó marad. Pedig ezáltal kevesebb jut neki mint népjóléti intézkedés.
Na, ezért lehet újra és újra hülyérevenni a zembereket ugyanazokkal a csalásokkal.
Ha kimész utcára 2 db penészes kiflivel és azt ajánlod, hogy add ide a friss kiflidet a 2 penészesért, akkor odaadja, mert dupla annyi lesz neki.
Hosszú évek óta szégyen a PISA eredményünk, és ezek fogják majd vezetni az országot.
:DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

toferi41@freemail.hu, 2020.02.06 16:35

@DrNemoda: Szerintem azt várni ettől a kormánytól, hogy ha csökkenti az önkormányzatoknál maradó iparűzési adó mértékét, akkor majd az önkormányzati feladatok maradéktalan ellátása érdekében majd a kormány más állami bevételeit átengedi , az merő ábrándozás , és azt már Csokonai Vitéz Mihály is megírta, hogy ábrándozás az élet megrontója.Egy korább önkormányzati szakember szerint a mai önkormányzatok feladata mára már nem más mint adó beszedés!Ha ezt is elveszik, akkor minek nevezzük a mostani önkormányzatokat, a kormány kihelyezett hatóságai?De hát már vannak ilyenek, a helyi kormány hivatalok, ahol ugyan nem választással kerülnek tisztségbe a vezetők, de ez már a mai világban , "a jogállamunkba" ez nem számít!Hát ennyi a helyi önigazgatás mai helyzetéről!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

DrNemoda, 2020.02.06 15:53

Nyilván politikai a dolog, bár minden adócsökkentés elfér ebben a földhözragadt gazdaságban. A lényeg, hogy más állami bevételek átengedésével az önkormányzatok finanszírozása ne romoljon ! Ha meg nem állítható meg ennek a kormánynak az ámokfutása, akkor fel kell készíteni a lakosságot a várható következménekre. A város nem mehet csődbe, kevesebbet kell költenie. A legszegényebbeken nem szabad spórolni, a jól ellátott kerületek, területek megszenvedik orbánékat. A lényeg, hogy becsületesen, következetesen, harcosan álljon a helyén minden önkormányzat !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html