Itt az új lista! Ők a leggazdagabbak és a legbefolyásosabbak Magyarországon

Ismét Csányi Sándor vezeti a Napi.hu gondozásában megjelent A 100 leggazdagabb 2018-as listáját, ahová idén négy új nábob érkezett. A Befolyásbarométer dobogójára pedig Orbán Viktor, Csányi Sándor és a Lázár Jánost váltó Mészáros Lőrinc került.
Domokos László, Szakonyi Péter, 2018. május 10. csütörtök, 06:00

Tavaly újabb 60 milliárddal, 320 milliárd forintra gyarapította vagyonát Csányi Sándor, így 2011 óta egymás után nyolcadszor lett a leggazdagabb magyar - derül ki a Napi.hu kiadásában idén immár tizenhetedik alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.

Az OTP Bank első emberét - a tavalyi után újra nagy ugrást bemutató - Mészáros Lőrinc és családja követi. A felcsúti üzletember, lemondott polgármester a 2017-es ötödik helyről idén a másodikra került, becsült vagyona egy esztendő leforgása alatt újabb százhatvanmilliárd forinttal gyarapodott, így már eléri a 280 milliárd forintot. A harmadik helyre pedig a tavasszal elhunyt ingatlanfejlesztő, Demján Sándor családja került, 260 milliárd forint becsült vagyonnal.

Az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán Györgynek idén meg kellett elégednie a negyedik hellyel, hiába növelte vagyonát egy év alatt a harmadával, 240 milliárd forintra. A tavalyi második Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa (akinek becsült vagyona egy év leforgása alatt csupán 20 milliárddal emelkedett) most az ötödik lett, 220 milliárd forinttal.

Idén megtartotta az abszolút lista hatodik helyét az egykori listavezető Széles Gábor (142 milliárd forint), mivel egy év alatt 30 milliárd vagyonnövekedést tudott elérni. Nem sokkal követi őt a lista hetedik helyezettje, a Wallis-tulajdonos Veres Tibor (130 milliárd forintos becsült vagyonnal), de csak kissé van lemaradva az MPF-csoport többségi tulajdonosa, Felcsuti Zsolt is, akit a idén 122 milliárd forintra "áraztunk be". Évről évre kitartóan tör felfelé a friss lista kilencedik helyére került, a 2011-es 31 milliárd óta lendületesen gyarapodó, Jász-Plasztik-cégcsoportot vezető Kasza Lajos (108 milliárd forint). Szintén a "százas klubba" tartozik még a lista tizedik helyezettje, a médiavállalkozó Rákosi Tamás (kereken 100 milliárd forintos becsült vagyonnal).

Folytatódott a kormányfő egykori legfőbb gazdasági bizalmasa, Simicska Lajos háttérbe szorulása, akinek becsült vagyona újra kissé csökkent és jelenleg 77 milliárd forintra tehető, ezzel idén a tizenharmadik helyre szorult.

Még gyorsabban gazdagodnak

A Napi.hu - hagyományosan tavasszal megjelenő - magyarországi listáján szereplők összvagyona az újabb látványos ugrás nyomán már meghaladta a 4267 milliárd forintot (azaz a 13,6 milliárd eurót), ez csaknem 890 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit (a múlt évi 600 milliárdos emelkedés után).

Ez azt jelenti, hogy a 26,4 százalékos gyarapodás megint csak jócskán felülmúlta a 2017 egészében a KSH által mért 2,4 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken több mint 23 százalékkal nőtt a magyar nábobok vagyona.

Összehasonlításképpen: a 2002-ben megjelent első A 100 leggazdagabb rangsorban szereplők összvagyona akkori áron csupán 632 milliárd forint volt. Ez az összeg az elmúlt 16 év alatt csaknem a hétszeresére emelkedett, miközben ezen időszakban a fogyasztó árak összesen alig 86 százalékkal, tehát kevesebb mint duplájukra nőttek.

Négy új szereplő érkezett

Ismét átrendeződött a leggazdagabb magyarok ranglistája - s ennek csak egyik oka az, hogy a "belépési küszöb" a 2017-es 7,5 milliárdról idén 8,2 milliárdra emelkedett. A 2018-es vagyon szerinti listán négy olyan üzletembert találni, aki tavaly még nem szerepelt a legmódosabbak között.

A legelőkelőbb pozícióban (26. hely) Jellinek Dániel, az Indotek-csoport többségi tulajdonosa nyitott. A 31. helyen jegyezték Schmidt Mária és családja vagyonát. A Terror Háza Múzeum főigazgatójaként is ismert üzletasszony azonban tekinthető inkább visszatérőnek, ugyanis férje, néhai Ungár András halálát követően már tagja volt a leggazdagabbaknak. Hozzá hasonlóan nagy visszatérő Jászai Gellért (94. hely), aki a Mészáros Lőrinc-féle cégcsoport egyik vezetőjeként és résztulajdonosaként került vissza a nábobok közé. Két, korábban jórészt ismeretlen üzletember is megjelent a 2018-as listán - mindketten az ingatlanfejlesztésben érintettek: Pálos Titusz (59. hely) és Füzesi Attila (98. hely).

Kik számítanak a legbefolyásosabbnak?

Miután 2017-ben stabilizálódott az élmezőny, 2018-ban - a Fidesz vezette kabinet újraválasztásnak évében - teljessé vált a kormánypárti dominancia az 50 legbefolyásosabb magyar listáján. A friss rangsor egyszerre tartalmazza a politikai-állami, valamint a gazdasági elit legfontosabb tagjait annak tükrében, hogy milyen mértékben képesek pénzt vagy hatalmi erőforrásokat mozgósítani céljaik elérése érdekében. Az idei rangsor, a 179 embert bemutató regionális listák és az idén ötödször jelentkező, ötvenfős Befolyás-barométer lehetőséget ad az olvasónak a tanulságok leszűrésére.

A rendhagyó módon készülő, tíz politikai elemző véleményét aggregáló 2018-as befolyásrangsort továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, Csányi Sándor előtt, míg a harmadikra - Lázár János volt kancelláriaminiszter helyére - Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó került. (A rangsor az országgyűlési választások után készült el, így az eredményt tükrözi.) Az első ötbe még Matolcsy György MNB-elnök és Vajna András György médiavállalkozó-filmügyi mindenes került be. Egy év alatt két hellyel került hátrébb, így immár csak a hatodik legbefolyásosabbnak számít Habony Árpád, a Fidesz - hivatalos titulus nélküli - kommunikációs és médiaguruja. A kormánypárt gazdasági hátországának másik oszlopa, Garancsi István tartja pozícióit, míg a korábbi években kissé megtépázott befolyású Rogán Antal, újrázó miniszterelnöki kabinetfőnök, immár megelőzi a kormányon belüli vetélytársait. Az első húsz helyezett többsége a politikából vagy a politika árnyékában és segítségével felépített gazdasági erőből szerzi befolyását.

A legbefolyásosabb magyarok listája 2018-ra teljesen bebetonozódott. A negyvenegyedik pozícióig mindössze két új belépő van, igaz, ők mindjárt előkelő helyen nyitottak. A választási kampány és a politikai hatalomgyakorlás személyesebbé válása is közrejátszhatott abban, hogy Orbán Viktor felesége, illetve lánya is felkerült a Befolyás-barométerre.

Az egymás után immár harmadik ciklusát kezdő Fidesz kormányzásával és a hozzá kötődő vállalkozók médiapiaci térnyerésével párhuzamosan a szintén kormánykompatibilis reklám- és pr-cégek tulajdonosai is megvetették a lábukat a top 50-ben. Rajtuk kívül főleg az építőipari-ingatlanos biznisz és a bankok vezetői tudják gazdasági erőforrásaikat valódi társadalmi befolyássá konvertálni. Főként e három nagy ágazatot képviselve az elmúlt évhez hasonlóan idén is 32 helyet foglalnak el a gazdasági vezetők a Befolyás-barométer első 50 szereplője között. Közülük 21-en a gazdasági top 100-ba is befértek többmilliárdos vagyonukkal - igaz ugyanakkor, hogy az üzletemberek és cégvezetők többsége csak a befolyáslista második felében kap helyet. Ahogy a 100 leggazdagabb magyar listáján is csak elvétve találunk nőt, úgy a 2018-as Befolyás-barométer sem a hölgyek birodalma - de a tavalyi két szereplő után idén már öten kerültek fel a listára.

Mától kapható
A 100 leggazdagabb 2018 című kiadvány csütörtöktől kapható a nagyobb újságárusoknál, a Libri üzleteiben, valamint a Bookline-on.

A kiadványt itt is megrendelheti.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

percsi, 2018.05.13 14:50

Most már pontosan tudjuk, hogy kiknél van az ország pénze-vagyona. Most már azon kellene gondolkodni, hogyan kerüljön minél előbb vissza.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2018.05.10 22:35

A listán szereplők nem mind fideszesek, vannak köztük ellenzéki beállítottságúak is. Nekik kellene összedobniuk néhány száz milliárdot, alakítani egy új ellenzéki pártot karizmatikus vezetővel és ütőképes médiaháttérrel. Ha ez sikerül, '22-ben Orbánnak vége!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2018.05.10 22:13

Miért maradt le a listáról az 1300 mrd-os örökös, akinek a vagyonát Kósa kezelte volna, ha nem derült volna ki? Közjegyzői okirat bizonyítja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszaii, 2018.05.10 12:40

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszaii, 2018.05.10 07:25

Orbán haverja Mészáros 1 év alatt kb. 2.5 szeresére növelte a vagyonát.
8. helyről feljött a 2. helyre.
2010-ben 100 millió ft volt a vagyona.
CSAK ÁLLAMBÓL, AZ ADÓNKBÓL VÁLT MILLIÁRDOSSÁ.
Ország szégyene ez a tény.
FIDESZRE SZAVAZÓK BŰNE!
Szomorú, a 2.6-2.8 millió fidesz szavazót meg tudta vezetni kamu migránsozással és sorosozással Orbán.
Fidesz szavazóknak a legfontosabb egy virtuális világ és nem a valóság.
Sokan mondják nekem, ne a szavazókat kritizáljam.
Kiket másokat?
Akik elhitték a 160 milliárdba került migráns, és soros propagandát!
Nekik ennél nincs más fontosabb.
Erkölcsileg semmi és senki nem menti fel őket.
Európa legkorruptabb kormányára szavaztak április 8.-án.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html