Kiderült: egy alig ismert szabály miatt is bukható a jogosítvány

Adott esetben állandósult és súlyos jellemhiba miatt is el lehet tiltani valakit a vezetéstől – mondta Borbély Zoltán közlekedési szakjogász hétfő reggel az M1 csatornán.
Napi.hu, 2019. július 16. kedd, 15:16
Fotó: Napi.hu

A műsorban a múlt csütörtöki súlyos autóbalesetről beszéltek, amely a horvát autópálya Varasd közelében lévő fizetőkapujánál történt, és amelyben magyarok is megsérültek. A 35 éves horvát sofőr fékezés nélkül, sőt bármiféle reakció nélkül, teljes erővel elsodorta a fizetőkapunál előtte várakozó autót. A becslések szerint a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett 150 kilométeres sebességgel csapódott be a fizetőkapunál álló, magyar rendszámú Skodába.

Az alkoholteszt azonnal kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban. A vér- és vizeletminták mutatták ki a kábítószer és a gyógyszer jelenlétét a férfi szervezetében.

Az ügyvéd erre reagálva elmondta: a magyar gyakorlat szerint véglegesen alkalmatlan a vezetésre az a személy, akinek bizonyos betegsége van, de az is, aki valamilyen súlyos jellemhibával rendelkezik. Ilyen lehet az állandósult erőszakos jellem - idézi a hirado.hu.

Ha valakit folyamatosan a drog miatt vizsgálnak és rendszeresen elvonókúrákon vesz részt, akkor a hosszú távú, sőt végleges eltiltás is indokolt lehet, amennyiben ez a drogprobléma teljes kontrollvesztést jelent.

HOZZÁSZÓLÁSOK