Bizonytalan, hogy mikor áll teljesen vissza a karantén előtti élet, az biztos, hogy az eddigi néhány hónapban látványosan átalakult a munkavégzés és szórakozás is. A Deloitte tanácsadó cég a napokban megjelent felmérése szerint az adatforgalomban a szolgáltatók március közepétől 25-30 százalékos növekedésről számoltak be, de kiemelt időpontokban ez elérte az 50 százalékot is.

A megkérdezettek 73 százaléka jelezte, hogy többet használta az internetet, mint a járványhelyzetet megelőzően, általában legalább napi 1-2 órával többe. A Telenor nyilatkozott arról is, hogy hálózatukon a generált adatforgalom körülbelül fele származott streamingelésből.

Ezzel előtérbe kerül a biztonság kérdése is. A Kaspersky internetes biztonsági szolgáltató cég most a fiatal, Y generáció szokásait vizsgálta egy tanulmányban, és arra jutottak, hogy bár az online biztonságuk erősítését tervezik, a cselekedeteik egészen másról árulkodnak.

Védvonalak

Miután az "új normális" sokakat kényszerített otthoni munkára, az Y-generációsok számára az otthon lassacskán technológiai központtá válik. Most már naponta csaknem 1,8 órával többet töltenek online az év elejéhez viszonyítva - ez napi átlagban 7,1 órát jelent.

Csaknem a felük mondta azt, hogy mióta több időt töltenek online, azóta tudatosabban viszonyulnak a digitális biztonság kérdéséhez. Az Y-generációsok a közösségi médiafelületeken töltik a legtöbb időt, de csaknem kétharmaduk, 61 százalék számolt be arról, hogy az online randioldalak otthonról történő látogatása különös aggályt jelent a digitális biztonságuk szempontjából.

Az aggályok kezeléséről szólva az Y-generációsok 5 százaléka mondta azt, hogy kizárólag hivatalos áruházakból származó alkalmazásokat használ, szintén a felük használ rendszeresen vírusirtót is.

A válaszadók 13 százaléka vallotta be, hogy lopja a szomszédja Wi-Fi-jét.

Fő a biztonság

Egyúttal sokan nyilatkoztak arról is, hogy azért nem tartanak a kibertámadásoktól, mert annyira érdektelenek. A válaszadók egyharmada, 37 százaléka úgy gondolja, hogy ő túl unalmas ahhoz, hogy célponttá váljon.

Azonban vannak a korcsoportra specifikus kihívások is, amelyek mégis nagyobb körültekintésre adnak okot. A Kaspersky kutatás szerint már az a tény is, hogy sokan egy lakótárssal laknak együtt, hozzájárulhat ahhoz, hogy nem érzik magukat digitálisan biztonságban, különösen az összeköltözés kezdetén.

Ezen az érzésen még tovább ronthat, hogy ez a generáció hajlamos gyakran költözni és munkahelyet váltani. Ilyen esetekben arra is gondolni kell, hogy a biztonsági szoftver költségeit megosszák, és betartsák a közösen használt eszközökön a lefektetett szabályokat.

Persze adottak az általános érvényű elővigyázatossági lépések is, ami minden felhasználó számára ajánlott. Ilyen, hogy figyeljen oda a weboldal hitelességére. Ne keressen fel weboldalakat, ha nem biztos abban, hogy legálisak, és figyeljen arra, hogy a címük "https"-sel kezdődjön. Keressen gyanúsnak tűnő weboldalakról írt véleményeket. Vezessen listát az online fiókjaikról, hogy teljesen átlássa, mely szolgáltatások és weboldalak tárolhatják a személyes adatait. Az okostelefonja beállításaiban blokkolja az ismeretlen forrásból származó programok telepítését, és csak hivatalos alkalmazás-áruházakból származó szoftvereket telepítsen.