Könnyebb lesz a kisebb tartozásokat végrehajtani

A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20 ezer forintos tartozások is - közölte a Bírósági Végrehajtói Kamara és az informatikai fejlesztést végző Microsec Zrt. hétfőn az MTI-vel.
MTI-Eco, 2013. május 20. hétfő, 11:17
Fotó: Napi.hu

A postai levelezés miatt eddig több hónap is eltelt az ügyek végrehajtási szakaszba jutásáig, ezért az 50 ezer forint alatti céges tartozások behajtására mostanáig alig indult bírósági eljárás. Az ok: mire a hónapokig tartó ügylet végrehajtási szakaszba került, már javában zajlott az adós elleni felszámolás. A felszámolási eljárásban pedig a kisebb összegű üzleti követelések tulajdonosainak igen csekély az esélyük a kártalanításra.

Az elektronikus kézbesítés bevezetésével a teljes követeléskezelési folyamat elektronizált lett.

A végrehajtást kezdeményező félnek - a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapján elérhető űrlap kitöltésével - először regisztrálnia kell a kamara rendszerében, majd ezt követően tudja igénybe venni a Microsec e-kézbesítés alkalmazását.

A mostanáig gyakorlatilag behajthatatlannak ítélt kinnlevőségek éves szinten sokmilliárdos kárt jelentettek a hitelezőknek. A kis összegű követelések végrehajthatósága hozzájárul a cégek fizetési fegyelmének javulásához, egyúttal megakadályozhatja a nagyobb mértékű üzleti tartozások kialakulását is - fejeződik be a közlemény.

HOZZÁSZÓLÁSOK