Nagy a baj - a kormányhoz fordultak a kórházi beszállítók

Már nem csak a kórházi beszállítók anyagi stabilitását, hanem az egész ellátórendszert veszélyezteti a 46 milliárdra duzzadt kórházi adósságállomány - hívják fel a figyelmet a kórházi beszállítók szakmai szövetségei a pénzügyminiszterhez és az emberi erőforrás miniszterhez intézett leveleikben.
Szepesi Anita, 2018. október 16. kedd, 18:18
Fotó: Shutterstock

Három, kórházi beszállítókat képviselő szakmai szervezet - az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ), a Magyar Diagnosztikum Gyártók és a Forgalmazók Tudományos, Ismeretterjesztő és Érdekvédelmi Egyesülete (HIVDA),  az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) - Varga Mihály pénzügy- és Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterhez írt levélben kérte közbejárásukat követeléseik megszerzése érdekében, miután hiába tesznek eleget szerződéses kötelezettségeinek, a termékek árát a számlák fizetési határidejének lejárta után sem kapják meg.

Gyakran fél évnél is hosszabb idő telik el a teljesítés és a kifizetés időpontja között a törvényes 30 nap helyett, miközben közbeszerzésről lévén szó, semmi nem indokolja e késedelmet - írják a beszállítók.

A fekvőbeteg intézmények lejárt adóssága a Magyar Államkincstár adatai szerint szeptember 30-án 46 milliárd forint volt. Ez a volumen már nemcsak a cégek pénzügyi stabilitását, hanem az egész egészségügyi ellátórendszert veszélyezteti - hangsúlyozzák a levélben. Az adósságállomány a jelenlegi növekedési ütemet feltételezve év végére 55-60 milliárdra is rúghat. Miután az eddigi gyakorlat szerint a nagyobb adósságot kimutató intézmények arányosan magasabb összegű konszolidációs juttatásban részesültek, a növekedés üteme az év végéhez közeledve felgyorsul - jelzik a szövetségek.

A tendereztetés által generált éles versenyhelyzetben az áraikban nem tudják érvényesíteni a fizetési késedelmet, amit a KSH adatok is alátámasztanak: az elmúlt 5 évben az orvostechnikai eszközök inflációja az évi 1 százalékot sem érte el - emelik ki levelükben a vállalatokat képviselő szövetségek.

Az intézmények gazdálkodására, annak hiányosságaira tett közelmúltbeli megjegyzések kapcsán idézik az egészségügyi államtitkárt, aki átfogó vizsgálatra annak alapján összeállított, 1,5-2 éven belül várható finanszírozási intézkedésekre tett ígéretet. Hasonló vizsgálatról az elmúlt évek konszolidációi kapcsán is beszéltek az ágazat vezetői, a szakszövetségek most levelükben ezeknek a tapasztalatait firtatják, illetve azt kérik a miniszterektől, hogy tegyék elérhetővé a vizsgálatok eredményeit.

Ismételten hangsúlyozzák, hogy az év végi, egyösszegű adósságkonszolidáció helyett az ellátórendszer megfelelő és kiszámítható finanszírozására lenne szükség, ám az ezt szolgáló szabályrendszer kidolgozása évek óta várat magára, miközben a kórházakat ellátó hazai vállalkozások évente 50-60 milliárddal, jellemzően ingyen finanszírozzák a költségvetési szerveket. Álláspontjuk szerint ezt a gyakorlatot mihamarabb meg kellene szüntetni és biztosítani, hogy a magyar ellátórendszerben ne legyenek lejárt tartozások. Emlékeztetnek arra is, hogy a szakmai szervezetek több javaslatot is asztalra tettek a finanszírozhatóság érdekében az elmúlt években, s e javaslatokat készek szakmai vitára bocsátani.

Fotó: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2018.10.16 19:57

Gratulálok minden Orbán rajongónak és Fidesz szavazónak, legközelebb is a Viktorra a voksot !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.10.16 18:33

Rossz üzletbe vágták a fejszéjüket.
Stadionbeszállítónak kell lenni, az a faxa bót.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html