Kiderült, hogyan trükközik a számokkal a kormány

A GDP arányában még családtámogatásra is kevesebb jut az új költségvetésből, mint tíz évvel ezelőtt, de a vesztesek között van az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjkassza is.
Komócsin Sándor, 2019. július 29. hétfő, 08:18
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A kormány állítása szerint a 2020-as költségvetésben nem csupán a családok támogatására jut a 2010-esnél két és félszer magasabb összeg, hanem több pénzt fordítanak egészségügyre, oktatásra és nyugdíjra is, ám a GDP növekedését is számításba véve már megbuknak az állítások - írta cikkében a Népszava. Míg 2010-ben a GDP 30,9 százalékát költötték jóléti kiadásokra, jövőre az arány már csak 24,5 százalék lesz. Ezzel együtt igaz az is, hogy az összeg 8324 milliárdról 11938 milliárd forintra nőtt, ám ez a forint már nem ugyanaz a forint.

A felső-, a közép- és az alapfokú oktatásra fordított GDP arányos kiadások alacsonyabbak lesznek jövőre, mint voltak 2010-ben. Az egészségügyre 2020-ban a GDP 4 százalékát szánják, miközben 2017-ben az EU-átlag 7 százalék volt. A kórházakra némileg többet fordítanak, mint 2010-ben, ám GDP-arányosan a háziorvosi, a szakrendelői és a fogorvosi ellátás forrása csökkent.

GDP-arányosan még a kormány zászlajára tűzött család- és lakástámogatásokra is kevesebbet költenek, mint tíz éve. Míg lakástámogatásokra anno a GDP 1,7 százalékát szánták, jövőre ugyanerre már csak 1,4 százalékot fordítanak. A családi pótlékok és a gyerekek után járó támogatások a GDP 2 százalékáról 1,3 százalékra estek. Igaz, ez csökkenő gyerekszám és befagyasztott szociális kiadások mellett kevéssé meglepő, illetve adókedvezménnyel együtt számolva már magasabb családtámogatási szint adódik.

A GDP-arányos nyugdíjkadások eközben - a korhatáremelés, az infláció feletti nyugdíjemelés eltörlése, illetve a szolgálati nyugdíjak felszámolása miatt - 10,5 százalékról 7,3 százalékra mérséklődtek.

Eközben az állami bürokrácia kiadásai az elmúlt tíz év során GDP 7,1 százalékáról 8 százalékra nőttek. A GDP 6,5 százalékáról 7,7 százalékra emelkedtek a gazdaságtámogatással kapcsolatos kiadások.

A honvédelmi költségek a GDP 0,2 százalékával ugrottak - ez érdemi növekedés, bár még messze állunk a NATO-nak tett 2 százalékos felajánlástól.

Nőtt a rendőrség GDP arányos költségvetési támogatása is - igaz, ez szinte kizárólag a határvédelemre elszámolt évi 150 milliárdnak tudható be - írta a Népszava.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krislaci, 2019.07.30 17:36

Amikor a 2006-os, a hatalomra jutásukat megalapozó népszavazáson azt mondták, hogy vizitdíj és tandíj nélkül is jobb oktatást és egészségügyet csinálnak mint Gyurcsányék, pusztán azzal, hogy ők aztán értenek hozzá - ordas nagyot hazudtak.
Arányaiban kevesebbet fordítottak ezekre a területekre, mint az "elmúlt nyóc évben", központosítottak mindent, mint Rákosi idejében, egyáltalán nem értettek hozzá, hiszen egyre hülyébb hűbéresek vezették a maguk alá húzott gazdasági, szociális területeket (a közismerteken túl kiemelném például a teljesen tönkretett tankönyv kiadást, és a szemét szállítást).
Természetesen, ezeknek a területeknek a színvonala is az "elmúlt nyóc év" alá esett.
A hatalom átvételkor megígérték az olcsó és szakértő államot, a "pénzek kitalicskázásának" megszüntetését az államigazgatásban.
Mi lett? Több, mint kétszáz államtitkár, számtalan miniszterelnöki, miniszteri biztos, milliós fizetésekkel, szakmai hozzáértés nélküli jobbágyok.
Mindeközben a tényleges munkát végző köztisztviselőket, és főleg a közalkalmazottakat nem becsülték meg, sőt, valamilyen torz lelkületből még szívatták is őket.
Mi ennek az eredménye: kiöregedő, kontraszelektált orvosi, egészségügyi dolgozói, pedagógusi, rendőri, államigazgatási dolgozói kar, üres munkahelyek, az "elmúlt nyóc évhez" képest is leépülő gyógyítási, oktatási, ügyintézői, közszolgáltatási színvonal.
Mindeközben elkezdtek beömleni az uniós támogatások; csak a legutolsó, hétéves EU-s pénzügyi tervezési időszakban 55 milliárd eurós lehívható, nettó támogatáshoz jutottunk.
És azt se felejtsük el, hogy az úgy hatszázezer, nem kalandvágyból külföldön dolgozó honfitársunk hazautalásai is nagy mértékben segítették az ország fizetési mérlegét, és az itthoniak megélhetését. Ez se nagyon volt az "elmúlt nyóc évben".
Viszont, ha az ígéreteit nem tartotta be a fideszes kormányzat, és az egyszerű kereseti átlagok növekedése is csak eltakarja a jövedelmi olló nagyméretű szétnyílását, azt a tényt, hogy a növekedés egyértelműen a társadalom felső decilisének (a fideszes hatalmi réteg) rohamos gazdagodásából, nem pedig az egész társadalom életszínvonalának növekedéséből adódik, akkor felmerül, hogy ugyan miben jobbak ezek, mint az "elmúlt nyóc év" hatalmon lévői? A melldöngető, sok száz milliárdos politikai PR-ben?
És már csak egy kérdés marad: a rengeteg, célszerűen fel nem használt adónk, és az uniós támogatások ugyan hova kerültek?
Tudjuk, akár ujjal is mutogathatnánk a tettesekre.
Nem ilyen ígéretekkel jutottak hatalomra. Akkor miért tűrjük mindezt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.07.29 12:42

Na de akkor mire költenek többet? Mindenre, ami o1g nagy vezér választási pozícióját akár kicsivel is emeli, akármennyire is haszontalan, tehát saját csicska réteg növelése és fizetésük az egekbe, az ország minden vagyonát csicskákhoz, minden vezérlés lenyulása, lefizetése belértve egyházak, határontuliak, saját kisvasut, saját stadiopnok, győzelemre jelölt csapatok, saját repülők, jachtok, TEK, sor végtelen
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2019.07.29 12:19

Na ez a tipikus nemzetirtas. Az oktatas lemeszarlasa miatt pedig a jovot is pusztitjak. A meghirdetett allasok 30%-a diplomahoz kotott, esely sincs betolteni pont a jol fizetett, magas hozzaadott erteku munkahelyeket. Mar akkora a hiany, hogy a toke oda megy, ahol helyben van a tudas, siman lehetne magyarorszag fejlesztokozpont, ha megfelelo lenne a kepzes (nem az a lebutitott szar, ami ma megy, hanem a korabbi) es nem uldoznek el az embereket politikai alapon. Jelenleg ez zajlik, CEU, MTA, felsokotatas szetverese. A b*zi nyuggereket nem erdekli az oktatas, nekik az bozske utalvany a lenyeg, biztositjak is tobbseget a nemzetmeszarlashoz.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2019.07.29 12:16

Azért a honvédség mellett a bürokráciára még a növekvő GDP mellett is több jutott!

De akkor miért nincs elég köztisztviselő a kormányablakokban?
De akkor miért nem emelkedett a bérük?
De akkor miért van tanárhiány?
De akkor miért kevés a doki és az ápoló?

Na jah, a prioritások...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.07.29 12:15

Azért igazságtalanok lennénk, ha nem sorolnánk fel azokat a területeket, amelyekre nem csak nominálisan, hanem a GDP arányában is sokkal-sokkal többet költ a kormány:
- labdarúgó stadionok,
- kormányzati kommunikáció,
- állami vezetők jövedelme és juttatásaik,
- Budai vár felújítása (különösen annak egyes épületei),
- EU által kiszabott büntetések,
stb...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html