Koronavírus: változik a magyar protokoll

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter irányításával elkészült a kórházak számára az új koronavírus okozta fertőzések diagnózisának és terápiájának kézikönyve, amely több ország jó gyakorlatait veszi alapul a magyarországi viszonyokra adaptálva.
Domokos László, 2020. március 28. szombat, 16:15
Fotó: MTI Fotó / Balogh Zoltán

Az egységes szakmai szempontokat tartalmazó kézikönyv - amelynek összeállításában számos neves szakember közreműködött - közérthető módon segíti a kórházakat a fertőzött betegek ellátására való felkészülésben. Például iránymutatást nyújt a betegek osztályozásával, a környezetük fertőtlenítésével, a hulladékkezeléssel, a tárgyi eszközök beszerzésével és a megfelelő infrastruktúra kialakításával kapcsolatban.

Leírja a diagnózis és kezelés alapelveit is, ezen belül kitér a képalkotó vizsgálatok megfelelő alkalmazására, a fertőzés igazolására szolgáló mintavételi eljárásokra, és felsorolja a laboratóriumi vizsgálatra kijelölt intézményeket is. Precíz, gyakorlatias összegzést ad a jelenleg rendelkezésre álló terápiás lehetőségekről.

A nemzetközi ajánlások figyelembevételével bemutatja az egyéni védőeszközök alkalmazásának helyes gyakorlatát, az egészségügyi személyzet betegekkel való közvetlen érintkezésének szabályait. Külön felhívja a figyelmet arra, hogy minden beérkező beteg kapjon sebészi maszkot, amely jelentősen csökkenti az egészségügyi dolgozók megfertőződésének kockázatát.

A könyv pontosan szabályozza a háziorvos, az Országos Mentőszolgálat és a kórházi személyzet betegekkel kapcsolatos teendőit is - olvadható a tárca közleményében.

Hétfőtől a háziorvosok átvehetik az eddigieken felüli, további 3 darab speciális maszkot. Már megkezdődött az újabb maszkok leszállítása az mentőszolgálat megyeszékhelyeire.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ittott, 2020.03.29 19:37

3 darab? nehogy túlzásba essenek. a stadionokban több üres ülőhely van. mennyivel is több?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mpapa, 2020.03.28 21:33

Nyomatékkal kérem, hogy a Szegedi Egyeteme rektorának feltétlenül juttassák el ezt a kiadványt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html