Szombat délutánra új fejezetéhez érkezett a pénteken tetőzött, astrazenecás oltáskáosz, a lemondó sms-ek dacára ugyanis kiderült, az oltások mégiscsak folynak, a vakcina ugyanis megérkezett az oltópontokra és aki elment, meg is kapta az oltást.

Az eredeti tervek szerint az operatív törzs csütörtökön 74 ezer krónikus betegként regisztrált embernek küldött volna sms-ben meghívást AstraZeneca oltásra, benne az információval hogy hol és mikor jelentkezzen a vakcináért. A probléma mindössze az volt ezzel az akcióval, hogy sokaknak több száz kilométert kellett volna megtenni az oltásért, másokat már beoltottak, vagy éppen betegek voltak, vagy ellenkezőleg, semmilyen krónikus betegségükről nem tudtak. Időpont módosításra, korrekcióra pedig nem volt lehetősége az érintetteknek, válaszolni ugyanis az sms-re nem lehetett.

QP | Quality Placement

A tömegével érkező jelzések hatására Orbán Viktor péntek reggeli rádió interjújában bejelentette az akció lefújását és arra utalt, hogy az adatalapú rendszerben nem voltak korrektek az adatok. Az operatív törzsön az országos oltási munkacsoport vezetőjeként megszólaló György István államtitkár először a sajtó dezinformálását emlegette, majd mégiscsak megerősítette, hogy a hétvégi kampányoltást valóban lefújták, elnézést kért az érintettektől, akik, mint kijelentette, újabb sms-t fognak kapni arról, hogy nem most lesz az oltásuk.

A lemondó sms-ek érkezni is kezdtek, szombaton viszont sokan telefonhívást kaptak: mégiscsak menjenek az oltásért. A Napi.hu egy olvasója is elment az oltópontra, ahol összesen annyit kérdeztek csak tőle, hogy hány sms-t kapott, s amikor elmondta, hogy egyet, zokszó nélkül beoltották. Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármester is egy olyan személy oltási igazolását osztotta meg Facebook-oldalán, aki a lemondó sms ellenére próbált szerencsét az oltóponton, ahol meg is kapta ma azt az AstraZeneca-vakcinát, amiről korábban a központi oldal azt írta, hogy ezen a hétvégén nem oltanak vele.

A Koronavírus Sajtóközpont a hvg.hu kérdésére megerősítette: az oltóanyag az oltópontokon van, így aki kérte, azt beoltották. A miniszterelnök pedig videósorozatának ma délutáni második részében beszélt arról, hogy folyik a tömeges oltás.

A koronavirus.gov.hu oldalon - amit tájékozódásra hiteles forrásként ajánl rendszeresen az operatív törzs -  azonban mindennek azóta sincs semmi nyoma.