Koronavírus: megszólalt a magyarországi betegek orvosa

Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik - mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel a köztévén.
Csernátony Csaba, 2020. március 5. csütörtök, 09:25
Fotó: Getty Images - A kép illusztráció

Az infektológus elmondta, két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást. Amint megérkeztek a kórházba, szinte azonnal hivatalos "kontaktkutatás" kezdődött, ami azt jelenti, hogy pontosan feltérképezik, merre jártak, kivel kerültek kapcsolatba, amióta visszaérkeztek Iránból.

Szlávik János azt mondta, a párjukat is elkülönítették, vizsgálati eredményük várhatóan még csütörtökön rendelkezésre áll.

Az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett Magyarországra. A gyógyulási idejüket a laboratóriumi vizsgálatok határozzák meg, ezt azt jelenti, hogy egy koronavírusos beteg akkor tekinthető gyógyultnak, ha az egymást követő vizsgálatok nem mutatják ki a betegség jelenlétét szervezetében. Ez általában a betegség kezdetétől 10-14 napig tart, de egyénileg változhat A szakember közölte azt is, hogy 15 főből - 11 diákból, két tanárból és két sofőrből - álló csoport előreláthatóan vasárnap elhagyhatja a karantént.

Egy fogorvos és az asszisztense pedig jövő hétfőn távozhatnak az elkülönítésből. Mivel mindannyian jól vannak, valószínűleg nem fertőzöttek, de még az utolsó napon is vizsgálatokat végeznek rajtuk.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bruce2000, 2020.03.05 10:14

Na és ezzel mi van? Hány budapesti lakost fertőztek meg?
"Bejárták Budapestet a koronavírusos turisták
A Csehországban koronavírussal diagnosztizált két diáklány sok forgalmas fővárosi helyen járt."
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/koronavirus-budapest-fertozes.701460.html.701460.html
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html