Gulyás: május 3. után a védekezés új szakasza kezdődik

Május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Csernátony Csaba, 2020. április 23. csütörtök, 11:28
Fotó: hirado.hu

Május 3. után a védekezés új szakasza kezdődik el, és olyan új szabályrendszert kell megalkotni, amellyel a leginkább veszélyeztetett idősek és leginkább fertőzött nagyvárosok védelmét továbbra is megfelelő körülmények között tudják biztosítani, de "az élet és a gazdaság egyre inkább újraindulhat" - mondta az MTI szertint Gulyás.

A változtatásokról a kormány a jövő szerdai ülésén dönt.

A nemzetközi gyakorlatban látni olyan enyhítő intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány egyelőre korainak tart, így például nem tartja időszerűnek az összes diák visszaengedését az iskolákba. Azt azonban megállapította a kabinet, hogy az egészségügy felkészültsége lehetővé teszi a magyar gazdasági élet újraindításának tervét, de ez csak fokozatosan, szigorú menetrend alapján történhet meg - mondta Gulyás Gergely.

A miniszter szerint május 3. a lehető legkorábbi tetőzési nap, és ekkor a védekezésnek a lehető legmagasabb fokon kell állnia. Ám a pontos tetőzési napot nehéz megmondani - jelezte a miniszter, hangsúlyozva, hogy folyamatos járványügyi készültségre lesz szükség a következő hetekben. Figyelik a nemzetközi gyakorlatot, elsősorban Dél-Németországot és Ausztriát.

Beszámolt arról a kormánydöntésről is, hogy a honvédség - az intézményvezetőkkel egyeztetve - fertőtleníti az idősotthonokat.

Kizárólag szakmai döntésnek nevezte, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint a kórházi ágyak 50 százalékát kell felszabadítani, és 8000 lélegeztetőgépet kell majd hadrendbe állítani.

Az lesz, amit a kormány akar a helyi önkormányzatoknál is - törvénybe foglalják

Gulyás szerint egyetértés van Magyarországon arról, hogy a munkahelyek megőrzésére és újak teremtésére van szükség a válság miatt. A gödi Samsung-beruházás ügyében is ezt a célt tartották szem előtt, egy 4-500 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amely az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon. 1600 embernek ad munkát a gödi gyár, és további 2700 embert vesznek majd fel. Ebben a helyzetben az a cél, hogy a fejlesztés mielőbb megvalósulhasson, de nem vettek el pénzt Gödtől, hiszen a település részesedik az iparűzési adóból. Felelős, indokolt döntés született, amely a település, a térség és a megye érdekeit szolgálja - magyarázta a váratlanul, a helyi önkormányzat feje fölött átnyúló kormányzati döntést az iparűzési adó elvonásáról és az önkormányzati tulajdonosi jogok korlátozásáról Gulyás.

A miniszter elmondta: a Gödön alkalmazott megoldást érdemes lehet törvényben rögzíteni. Nem vesznek el adóbevételt a településtől, de ha ott nagyberuházás valósulhat meg, amelyhez a kormány biztosíthatja a szükséges feltételeket, akkor nem csak az adott település részesülhet az adóbevételből. Az így befolyó összegből azonban nem központi adóbevétel lesz, minden ilyen forrás továbbra is az önkormányzatokat illeti meg - magyarázta Gulyás.

Márciusban már 51 ezren kerestek munkát

Március 11. óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezerrel nőtt, az üres álláshelyeké pedig 44 ezerre csökkent. A gazdasági élet és különösen a kereskedelmi szektor leállásával sokan veszítették el a munkájukat, ezért a kormány mindent megtesz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre. Gulyás szerint a meghozott intézkedések lassították a munkahelyek megszűnését.

Érettségi is lesz májusban

Minden feltétel adott, hogy május 4-étől az érettségi vizsgákat - kizárólag írásban - biztonságos keretek között lebonyolítsák - mondta Gulyás Gergely az MTI szerint. A kormány felhatalmazást adott Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, hogy minden érintettel tárgyaljon, beleértve a szülői, a diák- és a szakszervezeteket. Ezen szervezetek felelősségére is apellálva, véleményük ismeretében nyugtassanak meg mindenkit, hogy az ország járványhelyzetben is képes az érettségi biztonságos lebonyolítására. A köznevelési államtitkár a kormány felhatalmazása alapján szabadon dönthet, hogy a feltételek maximálisan biztosítottak, vagy ha szükséges, egy vagy két héttel halasszák el a vizsgákat - jelezte a miniszter. Egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat, és a fertőzés mérsékléséhez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

totyika, 2020.04.24 20:18

Éhes DISZNÓK makkal álmodnak!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html