Koronavírus: a fiatalok is veszélyben lehetnek

Egyelőre a napi új fertőzések nem számítanak magasnak, noha ezek bizonyára alacsonyabbak a becsült adatoknál: tíz-húszszorosa lehet a valódi betegek száma - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető infektológus főorvosa az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Domokos László, 2020. augusztus 1. szombat, 09:57
Fotó: Getty Images

Szavai szerint továbbra is fegyelmezetten kell viselkedni, hogy elkerüljön bennünket egy erősebb második hullám.

A környező országok közül van, ahol emelkedik az esetszám, máshol az iskolakezdés után számítanak a második hullámra. Azon az országban - például Romániában -, ahol drámai a megbetegedések mértéke, rossz egészségpolitikai döntéseket hoztak, mivel megszüntették a karantént és idejekorán hazaengedték a fertőződötteket - mondta a főorvos a tévében.

Szlávik János beltéren mindenkit a maszk használatára buzdít, míg szabadtéren elegendő a megfelelő távolságtartás is. Mostanában sokkal inkább a fiatalok között terjed a vírus, náluk lazul a fegyelem, míg korábban az idősebbek betegedtek inkább meg - mondta a szakember, aki szerint súlyosan többnyire az idős, krónikus betegek fertőződnek meg, de ritkán fiatalok is meghalnak.


HOZZÁSZÓLÁSOK