Közszolgák kirúgása: ekkor jöhet az óriási leépítés

A kormány a közigazgatás hatékonyságának a növelésével, valamint a megmaradó dolgozók béremelésének megoldhatóságával indokolja, hogy leépítést tervez. Gulyás Gergely szerint a jövő év elején jöhetnek az elbocsátások.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 31. péntek, 06:40

Az előkészítő munka zajlik, terveink szerint a létszámcsökkentés és béremelés a jövő év elejétől kezdődik. Minden esetben a legemberségesebb megoldásokra törekszünk, például nem veszünk fel új munkaerőt azok helyére, akik a közszolgálatból nyugdíjba mennek. Összességében pedig elmondhatjuk, hogy a magyar gazdaság elmúlt évekbeli jó teljesítményének köszönhetően ma nagyon sok területen nem munkanélküliség, hanem munkaerőhiány tapasztalható, éppen ezért a közszolgálatból távozók jó eséllyel el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter írásbeli válaszában az MSZP-s képviselő Mesterházy Attilával, aki a közszférában dolgozók tervezett elbocsátásáról kérdezte.

Azt már korábban elmondta a miniszter, hogy akit lehet, nyugdíjazással küldenek el a központi közigazgatásból. Valamint azt, hogy a lépéssel nem spórolni akar a kormány: a terv az, hogy az elbocsátások után felszabaduló forrásokat a megmaradó állomány béremelésére fordítanák. Arról azonban eddig nem ejtett szót, hogy ez mikorra várható.

Gulyás egy interjúban már egyértelműsítette, hogy 10-14 ezer dolgozót rúghatnak ki a közszférából. Akkor is arról beszélt, hogy azt vizsgálják, kinek a munkája felesleges, vagy automatizálható, netán egyéb módon, jobb munkaszervezéssel kiváltható.

A fotó forrása: MTI Fotó/Bodnár Boglárka.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

konrada, 2018.08.31 13:57

@na4: Az tényleg zsírkirály volna, ha digitálisan - elektronikusan oltanák a tűzet, pelenkáznák a betegeket, tanítanák a lurkókat, sepernék az utcákat... ;l
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2018.08.31 13:08

Összességében pedig elmondhatjuk, hogy a magyar gazdaság elmúlt évekbeli jó teljesítményének köszönhetően ma nagyon sok területen nem munkanélküliség, hanem munkaerőhiány tapasztalható, éppen ezért a közszolgálatból távozók jó eséllyel el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon - közölte Gulyás

Hahahahahaha...várják öket a szalag mellett nettó 120-ért? Megnézem majd a tömeget a hr osztályokon.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.08.31 11:04

Csak 10-14 ezer? Az annyi, mint halottnak a csók. Többszázezret kellene kirúgni, és bevezetni a digitális, elektronikus államot. Emiatt a hivatalokban kávézgató, papírgyártó óriási siserehad miatt nem lehet gyorsan elintézni semmit, ezért óriásiak a sorok a hivatalokban, ezért óriási a bürokrácia, és nem utolsó sorban ezért magasak az adók, mert ezt az improduktív tömeget másoknak kell eltartaniuk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html