KSH: majd' 10 százalékkal nőtt az átlagkereset

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatközlése szerint a koronavírus-járvány dacára is nőttek a magyar átlagkeresetek. Egy évvel ezelőtthöz képest majdnem 10 százalékos volt az emelkedés, január és május között pedig 8,8 százalékos volt az éves összehasonlításban látszó emelkedés.
Szabó Dániel, 2020. július 31. péntek, 09:01
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Idén májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, 9,4 százalék százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020. január-májusban a bruttó átlagkereset 390 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 259 300 forint volt, mindkettő 8,8 százalék százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte pénteken a KSH.

A nettó átlagkeresetek kedvezmények nélkül - idén májusban - 265 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 274 500 forinton voltak a statisztika szerint. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 398 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 409 800 forint volt.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 9,4 százalék százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset - összefüggésben a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével - ennél nagyobb mértékben, 9,9 százalék százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 370 600 forintra becsülhető, amely 8,4 százalék százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A módszertanról
2019-től a havi kereset és létszám-információk, valamint - az üres állások arányának kiszámításához - a szervezet tevékenységében résztvevők álláshelyeinek zárónapi számának forrása a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól átvett ún. járulék bevallás, a költségvetési szervezetek vonatkozásában pedig a Magyar Államkincstár adminisztratív nyilvántartásából átvett adatok. A munkajövedelem, munkaóra, rendszeres kereset adatokat 2019-től az üres álláshely adatokhoz hasonlóan negyedéves adatgyűjtés biztosítja. A publikált adatok vonatkozási köre, ha ettől eltérő megjegyzés nincs, a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, költségvetési szervezetek teljes körűen és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek. (Forrás: KSH)

Az első öt hónap hivatalos adatai is szépek

2020. január-május között a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 390 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 400 100 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül ebben az időszakban 259 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 268 100 forintot ért el. Ez az érték kedvezményekkel 9,1 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakához képest, azok nélkül 8,8 százalékkal nőtt. A bruttó kereseteknél ez az arány szintén 8,8 százalék kedvezmények nélkül.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (721 300 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (247 800 forint). A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 426 100, a nők esetében 354 500 forintot ért el, ez a férfiaknál 8,4, a nőknél 9,3 százalék százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 284 5600, a 25-54 évesek esetében 406 400, az 54 év felettieknél pedig 374 900 forint volt. Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban rendre 3,9, 8,9, illetve 7,2 százalék volt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 361 300 forintra becsülhető, amely 8,4 százalék százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 5,1 százalék százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,5 százalék százalékos növekedése mellett.

HOZZÁSZÓLÁSOK