Koronavírus: a cégek számolják a veszteségeket

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) arra készül, hogy felmérje tagjai körében a koronavírus miatt jelentkező ágazati problémákat.
Rácz Gergő, 2020. március 14. szombat, 11:36
Fotó: Getty Images

Az építőiparnak, a turizmusnak, és a testet érintő szolgáltatást - például fodrász, kozmetika - nyújtó vállalkozásoknak segítséget kell adni a járvány miatt várható visszaesés enyhítésére - mondta Vadász György, a kisvállalkozói érdekképviselet ügyvezető elnöke az MTI-nek.

A tagságtól már kérték, hogy mérjék fel saját területükön, hol érzik már most a veszély jeleit, a visszajelzések alapján összeállított előzetes felmérést a március 25-ei elnökségi ülésen értékeli, a javaslatokat az áprilisi elnökségi ülésen véglegesítenék.

Remélhetően a foglalkoztatásban nagy szerepet játszó kkv-szektor a járvány miatt várható átmeneti nehezebb időszakot pozitívan túl tudja majd vészelni.

Az iparszövetség elnöke elmondta, legutóbbi elnökségi ülésükön értékelték a tisztújító küldöttgyűléshez kapcsolódóan az érdekképviselet ötéves tevékenységét, a magyar gazdaság helyzetét. Úgy ítélték meg, az országba érkezett befektetések is alátámasztják, hogy a magyar gazdaság megfelelő terep a hosszú távú építkezéshez.

A Magyar Iparszövetség országos munkaadói társadalmi szervezetnek 22 területi, illetve szakmai tagszövetség, 2 társult szakmai érdekképviselet a tagja, amelyek mintegy 45-50 ezer munkavállalót foglalkoztató 1800 kis- és középvállalkozást fednek le főleg az ipar és a szolgáltatás területén.

HOZZÁSZÓLÁSOK