Magyarországon ragadt 1 billió forint

Több mint 1800 milliárd forintot költöttek 2017-ben Magyarországon a külföldiek, míg a magyarok 816 milliárdot vittek külföldre. A mérleg 1 billió forintos plusz.
Csernátony Csaba, 2018. március 18. vasárnap, 09:08
Fotó: Napi.hu

Azt, hogy mennyire lett vonzóbb Magyarország, mint turisztikai célpont nehéz pontosan megmondani számos szubjektív tényező miatt, de a számok alapján kiderül, hogy eléggé. Ugyanis jó eredménnyel zárta a múlt évet a turizmus.

Mennyit költöttek, aki jöttek?

A külföldiek 55 millió alkalommal jöttek Magyarországra, ami 4 százalékos emelkedésnek felel meg. Ők összesen 1832 milliárd forintot költöttek el, ami 6,2 százalékos emelkedést jelent - derül ki a friss KSH-adatokból.

Az 1832 milliárd - azaz 1,832 billió - forintos számlában benne vannak a külföldi turisták költései, valamint az is, akik nem turistaként, hanem mondjuk munkaügyben voltak Magyarországon. A külföldi turisták egyébként 1386 milliárd forintot költöttek.

Az országok szerinti bontásból kiderül, hogy a Németországból érkezők költötték a legtöbbet, 190 milliárd forintot, alig maradnak el tőlük az Ausztriából Magyarországra látogatók 188 milliárd forintos összege. A harmadik és negyedik helyen a Romániából és az Egyesült Államokból érkezők állnak 157, illetve 135 milliárd forintos kiadással.

Itt maradt több mint 1000 milliárd

A magyarok utazási kedve is fokozódott: 20,3 millió alkalommal mentek külföldre, 7,4 százalékkal többször, mint 2016-ban. Ez egynapos kiutazások száma - elsősorban a külföldi munkához kötődő utazások utazások miatt - 8,1 százalékkal 12,76 millióra nőtt, a többnaposoké 6,3 százalékkal 7,56 millióra emelkedett. A magyarok külföldön összesen 816 milliárd forintot költöttek, összesen, ami 10 százalékos emelkedésnek felel meg. A turisztikai kiadások összege 620 milliárdra rúgott.

A külföldiek és a magyarok költésének mérlege masszív pluszt mutat. Előbbiek 1832 milliárd forintos költésével áll szembe a magyarok 816 milliárd forintos kiadásával. Azaz 1016 milliárd forint - 3,3 milliárd eurós - maradt pluszban. Ez szintén emelkedést jelent az előző évi szinthez képest.

Húzóágazat lett
Tavaly októberben maga a magyar miniszterelnök nevezte nemzetgazdaságilag fontos ágazatnak a turizmust, amelyet százmilliárd forintokkal támogatnak meg uniós forrásokból és a költségvetésből. Tavaly már 21 milliárdot költöttek rá, idén pedig 73 milliárdot szánnak a büdzséből a szektorra.

A 2030-as turizmus stratégiában az a cél szerepel, hogy az ágazat a GDP 13 százalékáról 16 százalékra nőjön. Cél az is, hogy 100 ezer új munkahely jöjjön létre benne.

Február legvégén már megjelent egy közlöny, amelyből kiderül, hogy hol mennyit tervez költeni az állam - ezt a Napi.hu részletesen bemutatta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2018.03.19 20:03

Úgy itt ragadt hogy egy büdös peták nem látszik belőle :) Narancstapssá vált :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.03.19 19:10

@tegnaputan:
Az orbáni statisztikák még nyammogásra sem jók. Hazudnak ferdítenek, igazat csak véletlenül írnak.
Az agyad az bővül a sok mocsoktól amit lenyelsz!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2018.03.19 15:23

kackac, ha hazamegyek magyarorszagra, akkor neha valamelyik spa hotelben foglalok szobat. kurva nagy turista vagyok, mi? ha meg a rokonoknal alszunk, akkor meg nem vagyok turista, akkor a vasarloero no...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ti kamuztok, 2018.03.18 23:35

@tegnaputan: "Na nyammogj rajta tudatlan matek zseni."

Te öreg nem nekem kell rajta nyammogni, hanem inkább nektek, mégpedig azon, hogy a rengeteg gazdaságba pumpált 2017-2020-as EU-s előlegként kifizetett pénz ellenére, hogyan is lettek ilyen sz@rok a számok! :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2018.03.18 23:27

@ti kamuztok: Mivel teljesen fogalmatlan vagy, néhány adat a 2017 GDP-ről:
A KSH közleménye szerint 2017 egészében a magyar gazdaság 4,0 százalékkal bővült. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző évhez képest 4,2 százalékos növekedést mértek. A GDP értéke folyó áron 38 183 milliárd forint volt 2017-ben.
A termelési oldalon az építőipar hozzáadott értéke 32, az iparé 3,9, a szolgáltatásoké 3,3 százalékkal százalékkal nőtt, a mezőgazdaságé 9,0 százalékkal csökken A GDP bővüléséhez a szolgáltatások 1,8, az építőipar 1,0, az ipar 0,9 százalékponttal járultak hozzá, a mezőgazdaság ugyanakkor 0,3 százalékponttal mérsékelte a növekedés.
A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása 4,1 százalékkal nőtt, a közösségi fogyasztás 0,4 százalékkal csökkent- e két tétel eredményeként a végső fogyasztás 3,4 százalékkal emelkedett. A bruttó felhalmozás 15, ezen belül a bruttó állóeszköz-felhalmozás 17 százalékkal magasabb lett. Az export 7,1, az import 9,7 százalékkal bővült. A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 2,4, a bruttó felhalmozás 3,0 százalékponttal emelte a GDP növekedési ütemét. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 1,4 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítmény bővülését.
Na nyammogj rajta tudatlan matek zseni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html