Megél-e a magyar havi 198 ezerből?

Ön szerint elegendő ennyi pénz a tisztes megélhetéshez? Amennyiben nem, úgy mennyire lenne szükség? A kérdésre igencsak sokféle válasz érkezett.
Dzindzisz Sztefan, 2017. május 24. szerda, 11:21

Egy átlagos magyar nettó 198 400 forintot vitt haza márciusban, míg ha hozzáadjuk a családi kedvezményt is, akkor 206 300 forintot. Ez 12,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a napokban a KSH.

Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, ilyenkor mindig rengeteg hozzászólást kapunk, miszerint nem is ennyi a valódi átlagbér, hiszen sokan csak a minimálbért kapják tisztán, a többit "lefeketézik" a munkáltatóval. Ezen kívül sok olyan komment is akad, amelyeknek szerzői panaszkodnak, hogy ők bizony sosem kerestek ennyi pénzt.

A mostani egy éves emelkedés pedig kifejezetten magas volt, így első körben azt kérdeztük olvasóinktól a Facebookon, hogy ők megérezték-e ezt a növekedést. Nos, a válaszok alapján (bár természetesen nem reprezentatív felmérésről van szó) úgy tűnik, hogy viszonylag kevesen tartoztak abba a kategóriába, akiknek ennyivel emelkedett a fizetése: erre a lehetőségre ugyanis mindössze 2 százalék szavazott.

János részletesen le is írta, ő hogyan járt: "Az előző 3 évben 0 százalék béremelés. Most nagy nehezen 6 százalékot kaptunk Éppen, hogy a nettó 110 ezret megkapom. Szóval, a béremelés egy nagy kamu." Ekkora emelést Lajos sem kapott: "Kb. 6 százalék. kétszer annyit kell dolgozni érte!! sajnos még nagyobb 'kaput' hagyott nyitva a leszegényedéshez." Így véli Anita is: "nem éreztük meg. mert nincs mit megérezni, mert ez nem igaz, egy átlagember jó ha megkeresi a 100 ezer forintot, ami szinte semmire nem elég."

Az iránt is érdeklődtünk, hogy vajon mekkora az az összeg, amiből kényelmesen el lehet élni jelenleg Magyarországon. A válaszok nagy szórást mutatnak, voltak, akik szerint akár már a mostani átlagfizetésből is ki lehet jönni - természetesen csak család nélkül. Először nézzük, mit mond erre az utca embere:

A kérdésre a Facebookon is kerestük a választ, ott is sokféle véleménnyel találkozhattunk. Péter szerint "az átlagembernek minimum nettó 200 ezer forintra van szükség, hogy eltartsa magát, de a családalapításhoz ez édeskevés. A nagyfejeseknél a fizetés nettó 2 milla havonta, de úgy hogy semmilyen formában nincsenek prémiumok."

Ezt azonban úgy tűnik, nem mindenki akarja megadni. Erről Tamás mesélt is: "Pont tegnap voltam állásinterjún. A végén megkérdezték mi a bér elképzelésem. Mondtam, hogy egy hajszálnyival az átlagbér felett, nettó 200 ezer havonta. Úgy néztek rám, mint valami elmebetegre. De legalább biztosan tudom, hogy nem fognak visszahívni."

Zsuzsanna is hasonlóan gondolja: "Nagyon kiszolgáltatottak,legalábbis az én korosztályom (60) Gyakorlatilag olyan bért fizet a munkáltató, amilyet akar...,és nyilván ahogy teszi,muszáj felvállalni a lúzerságot! " Volt, aki egyből próbálta megnyugtatni: "Nem vagyunk lúzerek, mi tisztességesen élő emberek vagyunk. és mi nem lopunk stb...."

Ilona szerint "egy kétkeresős család mifelénk havi 300 ezerrel már elégedett lehetne."

Ahogy korábban említettük, sokan nem értik, hogyan jöhet ki ilyen átlagbér. Stefan szerint például "A statisztika olyan mint a bikini, mindent megmutat kivéve a lényeget." Sándor sem túl hiszékeny: "A KSH úgy hazudik mint ha könyvből olvasná. Szerintem a kormánytól folyamatosa kap egy listát amit fel kel olvasnia hátha valaki elhiszi." Attila is a politikát találta meg: "Hétről hétre nagyobbakat hazudik a fidesz. Ha 220 nettó lenne az átlagkereset (1.2 millió minimálbéres meg 300 ezer közmunkás meg vagy 1 millió közalkalmazott akik 100-120-nál nem keresnek többet) - szóval ha 200 nettó lenne nem mennének külföldre."

Piroska mindössze annyit írt, hogy " Szeretnèk átlag lenni." Ide kapcsolódik Zsuzsanna is, aki nem érti, hogyan jöhetett ki ekkora összeg: "Még csak a környezetemben sincs olyan melós, aki ennyit keresne...,max .140-150,de a nagy átlag 120." Branislav viszont megmagyarázta: "Itt 2 kategória van :az A - 300.000< 2MFt, B - 120e - 200e"

Árpád is matekozott kicsit: "Nos. Nézzük az átlagszámítást 100 emberre akik 100.000 forintot keresnek. Ekkor az átlag jövedelem 100.000 forint. Most nézzük meg, hogy ha 1 ember ebből lőrinc, aki 750 000 000 forintot keres havonta (ezt a tavalyi 9 milliárdos osztalékból számoltam), akkor a képlet a következő: ((99x100000)+750000000)/100=7599000. Voalá, máris 7,6 millió a magyar átlag fizetés. Értsék már meg, hogy ez az átlag fizetés f@ság, mert akkora de akkora szakadékok vannak a bérek között, mint a Mariana-árok."

Ön szerint mekkora az az átlagösszeg, amiből meg lehet élni?

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2017.05.26 09:24

@pastorius:
egyeni szinten erdekes a tema. ha az egyennek van lehetosege tobb penzert mast csinalni, akkor kurvara nem erdekes, hogy vannak, akik az allami szferaban maradnak. maradjanak. csak utana meg ne sirjanak, ha igy dontottek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2017.05.25 22:45

Az átlag a béreknél nem jó mérce, mert az extrém magas értékek felfelé húzzák. Itt sokkal reálisabb lenne a mediánra hivatkozni.

Egyébként nettó 198 ezerből meg tud élni, akinek saját lakása van és nem kell családot eltartania.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.05.25 22:19

@matyi2010:
azért a lényeg nem az, hogy mennyi a brutto, hanem az, hogy mit kapnak kézhez..
talán valós emeléshez, amit kicsit meg is éreznek, ebben az évben juthattak (a két ciklus első részében az egykulcsos bevezetésének nagy vesztesei voltak,a nagy nyertes az állam)
vissza is lehet nézni, hogy alakult, az is látszani fog, mennyit veszítettek
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.05.25 22:14

@atombandi: ez még (tanul és azt értékelok, sőt, anyagilag is kifejeződik) a gazdasági szféra legtöbb területén még állhat is...de nem csak az van..van állami, alkalmazoti, közalkalmazotti, közszolga szféra..ott már nem biztos, hogy ez műxik (s, mint tudjuk, sokan vannak)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.05.25 22:08

@pastorius: és az adatokat fris, 2017/18-as bértáblából vettem (kerekített számokkal, nem filléreztem)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html