Meghalt Szőcs Géza

67 éves korában elhunyt Szőcs Géza József Attila- és Kossuth-díjas költő, volt kulturális államtitkár.
Szász Péter, 2020. november 5. csütörtök, 22:27
Fotó: Napi.hu

Orbán Viktor miniszterelnök kulturális főtanácsadója októberben került koronavírus-fertőzéssel kórházba.

A halálhírt a Magyar PEN Club is megerősítette, amely szervezetnek Szőcs Géza az elnöke volt.

A Telex azt írja róla, hogy Szőcs Géza erdélyi magyar költő és politikus a kétezres évek fideszes kulturális politikájának egyik meghatározó alakja, ugyanakkor soha nem csak azt mondta, amit fideszes politikusként elvártak tőle.

Pályája átlagos erdélyi magyar értelmiségiként indult egy extrém közegben, Nicolae Ceaușescu kommunista Romániájában. Ott, ahol a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére a legtöbb magyar és román értelmiséginek döntenie kellett: azt írja, amit elvárnak tőle, vagy azt, amit igaznak tart.

Marosvásárhelyen született 1953-ban, édesapja Szőcs István újságíró, kritikus, édesanyja Márton Ráchel műfordító. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-orosz szakán végzett 1978-ban. Az egyetemen háromnyelvű diáklapot szerkesztett, utána pedig az Ellenpontok című szamizdat kiadványt, ami miatt - miután a szerkesztők neve külföldön nyilvánosságra került - a Securitate többször letartóztatta, bántalmazta.

A hatalom 1986-ban kényszerítette emigrációra, a borsi határátkelőnál - ahová felesége és édesanyja kísért el, vele nem tarthattak - hagyta el az országot.

A Fidesz az 1994-es parlamenti vereségét követően a nemzeti oldal felé fordult, és ennek egyik jeleként 1996-ban a későbbi köztársasági elnök Mádl Ferenc vezetésével létrejött a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület. Az elnökségben mások mellett a fideszes Kövér Lászlóval, az MDF-es Kulin Ferenccel, a volt pénzügyminiszter Rabár Ferenccel vagy a későbbi külügyminiszter Martonyi Jánossal együtt ott volt Szőcs Géza is. Ez az egyesület az, amelyik 1999 elejétől mostanáig minden évben formálisan felkéri Orbán Viktort arra, hogy tartsa meg évértékelő beszédét.

Ugyanekkor történt, hogy a Fidesz és más ellenzéki pártok Szőcs Gézát jelölték a Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testületébe. A döntést - bár Szőcs már évek óta nem volt annak tagja - az RMDSZ éles tiltakozása kísérte, mondván, a volt főtitkár nem számolt el bizonyos magyarországi eredetű pénzekkel.

A Fidesz 2010-es elsöprő győzelme után Orbán Viktor sokak meglepetésére, egyes fideszesek értetlenkedése dacára barátját, Szőcs Gézát nevezte ki a kultúráért felelős államtitkárnak.

A lemondása után Orbán Viktor kulturális főtanécsadója lett, majd 2013-ban kinevezték a 2015-ös milánói világkiállítás kormánybiztosának. Szőcs a szakma kereszttüzébe került, miután nem a nyertes pályamű, hanem egy sámándobnak elkeresztelt, sokak szerint esztétikailag védhetetlen terv megépítése mellett döntött. Ráadásul nem a saját tervezői által elképzelt módon.

Szőcs 2018 májusa óta volt miniszterelnöki megbízott.

Az államtitkárságról való lemondása után sem mindig a Fidesz hivatalos álláspontját mondta fel az interjúiban. A Népszabadság bezárását például "rendkívüli csapásnak" érezte a magyar kultúrára nézve, a közmédia leépülését szívszórítónak nevezte - írja a Telex.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2020.11.06 17:16

@totyika:
Ne süllyedj erre a szintre!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

totyika, 2020.11.06 17:11

@ittott: Egy-árú-lóval kevesebb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ittott, 2020.11.05 22:38

halottról vagy jót, vagy semmit - SEMMIT
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html