Megkötötték a munkáltatók kezét az erkölcsi bizonyítványoknál

Az Országgyűlés által a napokban elfogadott adatvédelmi salátatörvény módosította a Munka törvénykönyvét is, az új szabályok pontosan meghatározzák, hogy a munkáltatók milyen feltételek mellett kezelhetik a munkavállalók erkölcsi bizonyítványát, azaz különleges adatnak minősülő bűnügyi személyes adatát - hívja fel a figyelmet a PwC az MTI által szemlézett közleményében.
Szabó Dániel, 2019. április 16. kedd, 08:04
Fotó: Getty Images

Egyes munkáltatók szinte valamennyi munkakör esetén az alkalmazás általános előfeltételének tekintették a feddhetetlenséget igazoló erkölcsi bizonyítvány csatolását, amelynek eredeti példánya vagy másolata bekerült a munkavállaló személyügyi aktájába. A munkaviszony megszűnése után pedig olykor még éveken át őrizték a dokumentumot annak ellenére, hogy az adatvédelmi hatóság értelmező állásfoglalásaiban már korábban is hatvan napban korlátozta az őrzési időtartamot. Arra is van gyakorlat, hogy két-három évente bekérték az erkölcsi bizonyítványt - részletezte a jogszabályváltozást Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai PwC Legal szakértő ügyvédje a közleményben.

Az új munkajogi normák hatályba lépését követően az erkölcsi bizonyítványt kérő munkáltatóknak előzetesen meg kell határozniuk, hogy az abban található adatok mely munkakörök esetén zárhatják ki a foglalkoztatást. Csak olyan munkaköröket sorolhatnak ide, ahol törvény által védett titok, törvényben meghatározott munkáltatói érdek (például lőfegyverek használata) vagy a munkáltató jelentős vagyoni érdeke sérülne, ha az erkölcsi bizonyítványban szereplő adat ismeretének hiányában kerülne sor a foglalkoztatásra.

A munkáltatók jelentős része csak akkor kérhet erkölcsi bizonyítványt a jövőben, ha belső szabályzata pontosan felsorolja a jogszabályi feltételeknek megfelelő munkaköröket. A jelentős vagyoni érdek sérelmének bemutatására érdekmérlegelési tesztet kell készíteni, az érintett pályázók, munkavállalók számára pedig tájékoztatót, amelyet az erkölcsi bizonyítvány bemutatását megelőzően átadnak nekik.

A termelő cégek esetén a gyakorlatban mindez ahhoz vezet majd, hogy az erkölcsi bizonyítványokat csak azoknál a munkavállalóknál tekintheti meg a munkáltató, akik pénzkezeléssel foglalkoznak, utalványozási, szerződéskötési vagy aláírási joggal rendelkeznek, vagy rendszeresen nagy értékű vagyontárgyakat kezelnek, esetleg olyan jogosultsággal férnek hozzá a kulcs informatikai rendszerekhez, amelynek a visszaélésszerű gyakorlása a munkáltató jelentős vagyoni érdeksérelmével járna.

Önmagában az, hogy a munkavállaló nagy értékű gépeken dolgozik vagy az általa használt munkaeszköz jelentős értéket képvisel, a jövőben nem lesz elégséges indok ahhoz, hogy a munkáltató erkölcsi bizonyítvány beszerzésére kötelezze.

A hatósági állásfoglalás arra is utal, hogy a munkáltatók a jövőben nem készíthetnek másolatot az erkölcsi bizonyítványról, illetve azt sem papíralapú, sem elektronikus dokumentumként nem tárolhatják rendszereikben. A munkáltatók kizárólag arra jogosultak, hogy az erkölcsi bizonyítvány adatait tanulmányozzák - ez azonban önmagában is adatkezelést valósít meg, tehát fontos, hogy a munkavállalóknak szóló adatkezelési tájékoztató továbbra is utaljon erre.

Mivel az új jogszabályt a kihirdetést követően tizenöt nap elteltével alkalmazni kell, a munkáltatóknak a korábban beszerzett erkölcsi bizonyítványokat meg kell semmisíteniük, új erkölcsi bizonyítványt pedig csak akkor kérhetnek be, ha a feltételeknek megfelelő dokumentumok már elkészültek - ismerteti a PwC.

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2019.04.16 19:22

Győrben egy fószer 200 millió ft értékű alkatrészt lopott az Audiból, az ilyen dögöljön éhen! Ha felveszed nem tudhatod meg milyen ember ez a bitang! Orbán mondjuk többet lop és mégis az országot bízták rá a leghülyébb magyarok!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.04.16 15:12

Munkaerőhiány van ugye (ha pár orbáncsicska nem is akar erről tudomást venni), így aztán nem várható el minden pénzszállítótól, hogy nem rabolt még bankot életében, vagy minden szociális gondozótól, hogy nem volt rablógyilkos... hova vezetne ez...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.04.16 13:18

Szerintem az erkölcsinél nagyobb probléma, sőt törvénytelen is, hogy a személyes okmányokat lemásolják és tárolják. Annak ellenére, hogy az adatvédelmi biztos már többször kijelentette, hogy ez törvénytelen.
Mégis aláíratják a jelentkezővel, hogy önként járult hozzá.
Lóf@szt önként, hanem azzal a zsarolással, ha nem járul hozzá, nem lesz megélhetése.
Éppen ezért az összes céget jól meg kellene vágni, ha másolt okmányt találnak nála.
Minden egyes másolt okmányért 500 000 huf, rögtön betartaná a törvényt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html