A vidéki városokban élők között 2008-ban 41 százalék, 2016-ban 46 százalék, községekben élők között 2008-ban 43 százalék, 2016-ban 46 százalék rendelkezett autóval. Ezzel szemben 2008-ban a fővárosiak 42 százaléka, 2010-ben és 2012-ben 44 százaléka, 2014-ben már csak 40 százaléka, idén pedig mindössze 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendelkezik saját személygépjárművel.

Érdekes az is, hogy a 2008-ban a 8 általános iskolai végzettségűek 15, idén 18 százaléka, a legfeljebb szakmunkásképzőt végzetteknek 2008-ban 45, idén 42 százaléka, a legfeljebb érettségizetteknek 2008-ban 54, idén pedig 53 százaléka rendelkezik autóval. Az autótulajdonosok arányának visszaesése a diplomások között a leghatározottabb: míg 2008-ban 66, addig idén már csak 62 százalék ez az arány.

- Vélemény
Bár a kutatás erre nem tér ki, a két adatból úgy tűnik, hogy nem elsősorban anyagi, mintsem életvitelbéli okok állnak az autóról való lemondás mögött.

Nyugdíjasok autóval

Rendkívül érdekes tendenciát mutat az életkor szerinti autóhasználati megoszlás: a statisztika azt mutatja, hogy Magyarországon 2008 óta kisebb ingadozásokkal a 30 és 49 év közöttiek közül kevesebben, a 60 év felettiek közül viszont többen rendelkeznek autóval. A 2008-as kiinduló kutatás eredményei szerint a 30 és 39 év közöttiek 53, 2010-ben 57, 2012-ben 59, 2014-ben 54, idén pedig csak 51 százaléka vallotta magát járműtulajdonosnak. Ugyanez az arány a 40 és 49 év közöttiek körében összességében szintén csökkenő tendenciát mutat: 2008-ban 58 százalék, 2010-ben 60 százalék, 2012-ban 55 százalék, 2014-ben 51 százaléka, idén pedig 54 százalék.

Az 50 és 59 éves kor közöttiek körében azonban a tendencia már megfordul: közülük 2008-ban 47 százalék, idén pedig 48 százalék rendelkezett autóval. Az igazán meglepő és egyértelmű változás mindenképpen a 60 év felettiek között tapasztalható: 2008-ban 20 százalékuk, 2010-ben 22 százalékuk, 2012-ben 23 százalékuk, 2014-ben már 29 százalékuk, idén pedig már 30 százalékuk rendelkezett autóval - derül ki a felmérésből.